KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Mordecai Richler: Így látta Barney

Férfibú

Vajda Judit

Vajda Judit

Richler regényének erényeit máshol kell keresnünk, mint a film verzióét.

Mordecai Richler kanadai zsidó író 1997-es könyvét – szemben a 13 évvel később elkészült szívhezszóló, édesbús filmes adaptációval – nagyon nehéz szeretni. Ennek legfőbb oka magának a főhősnek, Barney Panofskynak a személye: „egy 67 éves, mind összébb zsugorodó férfi, alig csöpögő pöccsel”; leginkább a szerző kortársa, a hasonló közegből származó Philip Roth Sabbath-jának rokona (a Sabbath színházából). Az ő egyes szám, első személyben megírt fiktív emlékiratait olvashatjuk, fia, Michael „Mike” Panofsky lábjegyzeteivel és utószavával kiegészítve.

Barney megkísérli kronológiai sorrendben – a házasságai által meghatározott három részben – elmesélni a múltat, ám minduntalan elkalandozik, írása így elsőre bennfentes, az olvasót kizáró (lefordítatlan francia és latin kifejezésekkel teleszórt), terjengős fecsegésnek tűnik. Az Így látta Barney azonban nem ilyen – csak éppen lassan, apránként tárulnak fel szépségei.

Legérdekesebb vonása a narrációban keresendő: több különféle oknál fogva ugyanis a főhős közel sem mindentudó mesélő (a regény egyik kulcsfontosságú eseményét például, jó barátja – áldozata? –, Boogie rejtélyes eltűnésének pontos részleteit nem tudja felidézni), ráadásul hangsúlyozottan megbízhatatlan elbeszélő. Az őt mindegyre kiigazító Mike lábjegyzeteiből pedig nemcsak bizonyos távolságból, szűrőn keresztül láthatjuk a figurát, de kibontakozik általa egy újabb történet is, az apját megfejteni kívánó fiúé, akiben – az Utószó tanúsága szerint – különbözőségük ellenére mégiscsak ott van az apja.

Szintén izgalmas probléma az Így látta Barney-vel kapcsolatban az olvasói azonosulás kérdése. Vajon tényleg csak azért szeretjük meg ezt a cseppet sem szeretetre méltó vénembert a végére, mert ő a főhős, egyben a mesélő? „Az élet abszurd, és senki sem ért meg igazán senki mást” – vélte fia szerint Barney. Nos, azért egy kísérletet tehetünk.

Európa Könyvkiadó


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10870