KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/február
• Schiffer Pál: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Magyar Bálint: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Ardai Zoltán: Oda azért még elmegyek Tiszta Amerika
• György Péter: Kis, szomorú stílromantika Hótreál
• Zsugán István: Fekete dobozaink Beszélgetés Sára Sándorral
• Kovács András Bálint: Monológok a Kárhozatról Tarr Béla új filmjéről
• Zsugán István: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Szalai Györgyi: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
VITA
• Horváth Márton: Felszólalás Vita a magyar filmről, 1962
• Galambos Lajos: Film-ügy vagy víz-ügy? Vita a magyar filmről, 1962

• Zalán Vince: A levetkőztetett planéta Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Schubert Gusztáv: A fény évszázada Ginger és Fred
• Nóvé Béla: Rács és toll Börtönemlékek
• Molnár Gál Péter: Egy dal életrajza Lili Marleen
• Barna Imre: Játék Amerikával Martin Scorseséről
• N. N.: Martin Scorsese filmjei
• Rubanova Irina: „A lázadást játssza el” Viszockij, a filmszínész
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Betty Blue
• Tamás Amaryllis: Tangók
• Nagy Zsolt: A betörő
• Szemadám György: A vér mindig forró
• Kovács Ágnes: A Nílus gyöngye
• Kabai József: Mona Lisa
• Justyák János: Az üldözött és a vak
• Mészáros István: Feltámad a Vadnyugat

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Grindhouse

Henry Paris: Misty Beethoven feltárása

Varró Attila

Opening of Misty Beethoven, 1975

 

Az amerikai film legfontosabb pornó-auteurje, Henry Paris éppúgy a softcore erotikából váltott keményebb műfajba a 70-es évek nyitányán, miként a műveit bemutató grindhouse mozik is nagyrészt korábbi sztriptíz-színházakban vertek tanyát. Az eredetileg Radley Metzger névre hallgató rendező a Woodstock-érában míves európai koprodukcióival a szexfilm Viscontijaként vált ismertté – pár esztendővel és remekművel háta mögött azonban már közelebb járt a „tripla X-es Altman” megtisztelő címéhez.

A Misty Beethoven feltárásában minden megtalálható, ami naggyá tette Új-Hollywood elsőgenerációs szerzőit. Revizionista Pygmalion-átirata, amelyben egy pökhendi szexológus-zseni (Jamie Gillis, a hardcore-filmek Cary Grantja) pár hét alatt luxuskéjnőt farag egy húszdolláros párizsi utcalányból, a korszak fércmunkái körében oly népszerű zsánerkoktél: romantikus Hamupipőke-mese, sziporkázóan szellemes képi és nyelvi gegekkel megrakott szatíra („Az ejakuláció a nő büszkesége. – Márpedig egy nőnek néha le kell nyelnie a büszkeségét.”), mindez szabályos musical-keretbe ágyazva, ahol a táncbetétek helyét zenére komponált explicit ágyjelenetek veszik át. Paris egyfelől megőrzi Metzger-munkái irodalmi ihletét és erősen stilizált, geometrikus belső tereit (Camille 2000), ugyanakkor könnyed, improvizatív stílusával kézikamerás spontaneitást kölcsönöz csípős nyelvű szócsatának, intim hódításnak, szívszorító szakításnak vagy akár a klasszikus pornó méltán leghíresebb édeshármas-jelenetének, amelyben Misty egy felcsatolt műpénisszel anális örömöket okoz az éltes barátnőjén gimnasztikázó Hugh Heffner-alteregónak.

Noha a Misty Beethoven feltárása első blikkre leginkább az orális élvezetek himnuszának tűnik, legalább ilyen meghatározó szerepet játszik benne a szerző erőteljes vonzalma a filmes reflexiókhoz a Pigalle egyik szexmozijába helyezett expozíciózótól egészen egy lenyűgözően tükröztetett időbontásos szexjelenetig, amelyben két párhuzamos idősíkon plusz egy korábban rögzített jelmezes főpróba képsorain zajlik egyazon csábítás. Paris filmje egyszerre csatakos sexploitation, az esőköpenyes közönség My Fair Lady-je, és szubverzív, modern műfajremek telve keserű cinizmussal („Minden férfi bűzlik. – Akárcsak minden nő. Ez a természet legtökéletesebb egyensúlya”), abszurditással és absztrakciókkal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9683