KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/február
• Schiffer Pál: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Magyar Bálint: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Ardai Zoltán: Oda azért még elmegyek Tiszta Amerika
• György Péter: Kis, szomorú stílromantika Hótreál
• Zsugán István: Fekete dobozaink Beszélgetés Sára Sándorral
• Kovács András Bálint: Monológok a Kárhozatról Tarr Béla új filmjéről
• Zsugán István: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Szalai Györgyi: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
VITA
• Horváth Márton: Felszólalás Vita a magyar filmről, 1962
• Galambos Lajos: Film-ügy vagy víz-ügy? Vita a magyar filmről, 1962

• Zalán Vince: A levetkőztetett planéta Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Schubert Gusztáv: A fény évszázada Ginger és Fred
• Nóvé Béla: Rács és toll Börtönemlékek
• Molnár Gál Péter: Egy dal életrajza Lili Marleen
• Barna Imre: Játék Amerikával Martin Scorseséről
• N. N.: Martin Scorsese filmjei
• Rubanova Irina: „A lázadást játssza el” Viszockij, a filmszínész
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Betty Blue
• Tamás Amaryllis: Tangók
• Nagy Zsolt: A betörő
• Szemadám György: A vér mindig forró
• Kovács Ágnes: A Nílus gyöngye
• Kabai József: Mona Lisa
• Justyák János: Az üldözött és a vak
• Mészáros István: Feltámad a Vadnyugat

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A befejezetlen játszma

Vida János

 

Emlékmű ez a film, annak is szánták: a kínai polgárháború és a japán militarizmus áldozatainak emlékműve. A történet a húszas évek első felétől az ötvenes évek második feléig ível át, a kínai–japán kapcsolatok viharos korszakain keresztül a kínai–japán barátság megújulásáig, amit nem csupán a záró jelenetek érzékeltetnek, hanem a főcímadatok is: kínai és japán rendezők, írók, operatőrök, zeneszerzők, díszlettervezők, hangmérnökök, szereplők, gyártó cégek kiszámítottan egyenlő arányban szerepelnek egymás mellett.

Az alkotók mindazonáltal nemcsak az alkalmi koprodukciós filmek, hanem általában az alkalmi filmek buktatóit is jó érzékkel elkerülték, amennyiben nagyszabású – 134 perces – művük nézője, hacsak nem készül előre föl, egy pillanatra sem veszi észre ezt a kiszámítottságot. Közben többnyire az az érzésünk, mintha kínai mozidarabot látnánk, amelybe valamilyen különleges ecsettel szokatlan színeket kevertek. Mindkét részről hazájukban hírneves és népszerű színészek formálják meg a főbb szerepeket – sőt némely kisebbet is –, de ebből sem kerekedik sztárparádé.

A gyönyörűen fényképezett film egységes világának megteremtéséhez nyilván jelentékenyen hozzájárult Szató Dzsunja japán társrendező közönségfilmeken edződött gyakorlata. Szató, aki pályája kezdetén egy ideig Imái Tadasi (a Szamurájhűség rendezője) asszisztense volt, már harmincéves korában (1962-ben) rendezett első játékfilmjében, A szárazföldi hadsereg kegyetlenkedéseinek történetében leleplezte az egykori japán militaristák bűneit. (Magyarországon a Szuperexpresszt, az Ádáz hajszát, a Bizonyítási eljárást láthattuk munkái közül).

A befejezetlen játszma ugyanolyan részletező realizmussal ábrázolja a kínai és a japán hadurak kíméletlenségét saját népükkel szemben, mint a Kínába betörő japán hadsereg háborús bűneit, megjeleníti a keservekkel teli esztendők hétköznapjait, s az első békeévek nyomorúságát is, csak az 1956-ban játszódó befejezésbe csúszott egy kevés – talán szándékolt – anakronizmus: ezek a jelenetek inkább a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idézik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5703