KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/január
• Koltai Tamás: Mindez már megtörtént velünk Beszélgetés Gothár Péterrel
• Reményi József Tamás: Lélegzet nélkül Grúz filmek krónikája
• Böszörményi Géza: Fekete macska sötét szobában Pasztorál
• Szilágyi Ákos: Barátom, a filmreklám
• Bikácsy Gergely: Tajtékos évek A nouvelle vague születése
• Kovács András Bálint: Kultúra és halál Az új hullám szabadsága
A FILMVILÁG MOZIJA
• Schubert Gusztáv: A kollektív Übü Tűz van, babám!
FILMFŐISKOLA
• Zsugán István: Mennyit ér egy rendezői diploma? Beszélgetés Herskó Jánossal
• Pap Pál: Lengyelországban – és Ausztráliában Beszélgetés Jerzy Toeplitz professzorral
• Dobos Éva: Három Világ diákjai Beszélgetés Humberto Solas Kubai rendezővel
• Vincze Lajos: Debütánsok A holnap grúz filmes nemzedéke
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellem a dobozból Gdynia
• Zalán Vince: Fekete festmények Mannheim
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Szerelem második vérig
• Nagy Zsolt: Yesterday
• Hirsch Tibor: A harmadik fokozat
• Gáti Péter: Bocsáss meg!
• Faragó Zsuzsa: Kobra
• Kovács Ágnes: Az utolsó kívánság
• Tamás Amaryllis: A vihar

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tangó és tulipán

Vajda Judit

 

A Tangó és tulipán többször is megviccel minket, miközben nézzük. A film olyan turistavígjátéknak indul, mint a Ha kedd van, akkor ez Belgium, majd a turistacsoportból egy figurát kiemelve az ő road movie-jaként folytatódik, hogy végül romantikus film legyen belőle.

Főhősünk Rosalba, egy középkorú pescarai háziasszony (ez is üdítő újdonság, melyet a feministák nyilván üdvözölni fognak), aki – miután egy kirándulás során egyszerűen ottfelejtik egy országúti kávézóban – úgy dönt, inkább hazaindul autóstoppal, hogy legyen egy szabad napja. Ám a sors úgy akarja, hogy Velence felé vegye az irányt, és mivel még úgysem járt ott soha, szervez egy kis magánkiruccanást – férj és gyerekek nélkül.

A címszereplő ellentétpár feminin fele, a tulipán Rosalbát jelképezi, aki Velencébe érkezvén egy öreg anarchista virágárusnál vállal munkát. Az eredeti cím szerinti kenyér pedig egy férfit szimbolizál, aki munkájánál fogva gyakran kerül kapcsolatba a kenyérrel, amikor pincérként a vendégek elé teszi, és aki a nőnek is minden reggel előkészít egy darab kenyeret az egyéb finomságok mellett. Rosalba ugyanis Fernandónál, egy igen-igen választékos beszédű férfinál talál szállást, akivel – ez ugye nem túl meglepő – egymásba szeretnek.

Van-e joga egy férjes, többgyerekes anyának új életet kezdeni, vagy első lépésként például fiatalkora hangszerén, tangóharmonikán játszani, önálló keresetre szert tenni, és végül – közel az ötvenhez – beleszeretni valakibe? Ezt az énkereső mesét Silvio Soldini 2000-ben (!) készült műve sok humorral, érzelemmel, néhány abszurd jelenettel és – ahogy azt az olasz filmektől megszokhattuk – sok bolondos alakkal ábrázolja.

Az epilógusként a film végére toldott jelenet pedig (ami lehet álom vagy képzelgés, de lehet valóság is) a kőkemény realistákat talán fanyalgásra készteti, de a romantikusoknak és a feministáknak mindenképpen tetszeni fog.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8295