KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/január
• Koltai Tamás: Mindez már megtörtént velünk Beszélgetés Gothár Péterrel
• Reményi József Tamás: Lélegzet nélkül Grúz filmek krónikája
• Böszörményi Géza: Fekete macska sötét szobában Pasztorál
• Szilágyi Ákos: Barátom, a filmreklám
• Bikácsy Gergely: Tajtékos évek A nouvelle vague születése
• Kovács András Bálint: Kultúra és halál Az új hullám szabadsága
A FILMVILÁG MOZIJA
• Schubert Gusztáv: A kollektív Übü Tűz van, babám!
FILMFŐISKOLA
• Zsugán István: Mennyit ér egy rendezői diploma? Beszélgetés Herskó Jánossal
• Pap Pál: Lengyelországban – és Ausztráliában Beszélgetés Jerzy Toeplitz professzorral
• Dobos Éva: Három Világ diákjai Beszélgetés Humberto Solas Kubai rendezővel
• Vincze Lajos: Debütánsok A holnap grúz filmes nemzedéke
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellem a dobozból Gdynia
• Zalán Vince: Fekete festmények Mannheim
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Szerelem második vérig
• Nagy Zsolt: Yesterday
• Hirsch Tibor: A harmadik fokozat
• Gáti Péter: Bocsáss meg!
• Faragó Zsuzsa: Kobra
• Kovács Ágnes: Az utolsó kívánság
• Tamás Amaryllis: A vihar

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tangóharmonikás ember

Kabai József

 

Amikor a tangóharmonika megszólal, mindig érezni benne valami szomorú felhangot. Függetlenül attól, hogy ki játszik rajta, mit és mikor. Persze lehet, hogy csak a megszokás miatt vélem így. Többnyire kiskatonákat láttam filmen, amint valahol a front mögött harmonikát nyúzva „mulatnak”, meg csavargókat, mondjuk Párizsban, amint némi alamizsnáért húzzák. Ebben az új szovjet filmben a „tangóharmonikás” a frontról tér haza a negyvenes évek Moszkvájába. Játszik örömében, játszik bánatában, s közben elveszett kedvesét keresi. S játszik esküvőkön, mert „operettművész” múltja után ezzel keresi kenyerét. Aztán a dramaturgia jóvoltából az elveszett kedves esküvőjére vetődik, ahol azt javasolja, hogy kezdjék újra, de persze ez nem lehetséges. Hősünk elmegy, és egy nagyon szomorú dalt játszik. A film végén napjainkban látjuk veterán (sors)társai között, amint újra megszólaltatja féltve őrzött hangszerét. Háborúról, újrakezdésről, emberi viszonyokról nagyon sok film szólt már. Köztük jó pár – mind dokumentarista, mind művészi igénnyel – sok mindent elmondott e témákról. Nyikolaj Dosztal munkája ezekhez képest nem hoz semmi újat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5711