KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/január
• Koltai Tamás: Mindez már megtörtént velünk Beszélgetés Gothár Péterrel
• Reményi József Tamás: Lélegzet nélkül Grúz filmek krónikája
• Böszörményi Géza: Fekete macska sötét szobában Pasztorál
• Szilágyi Ákos: Barátom, a filmreklám
• Bikácsy Gergely: Tajtékos évek A nouvelle vague születése
• Kovács András Bálint: Kultúra és halál Az új hullám szabadsága
A FILMVILÁG MOZIJA
• Schubert Gusztáv: A kollektív Übü Tűz van, babám!
FILMFŐISKOLA
• Zsugán István: Mennyit ér egy rendezői diploma? Beszélgetés Herskó Jánossal
• Pap Pál: Lengyelországban – és Ausztráliában Beszélgetés Jerzy Toeplitz professzorral
• Dobos Éva: Három Világ diákjai Beszélgetés Humberto Solas Kubai rendezővel
• Vincze Lajos: Debütánsok A holnap grúz filmes nemzedéke
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellem a dobozból Gdynia
• Zalán Vince: Fekete festmények Mannheim
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Szerelem második vérig
• Nagy Zsolt: Yesterday
• Hirsch Tibor: A harmadik fokozat
• Gáti Péter: Bocsáss meg!
• Faragó Zsuzsa: Kobra
• Kovács Ágnes: Az utolsó kívánság
• Tamás Amaryllis: A vihar

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miért kell szárny az embernek?

Kabai József

 

Mert „szárny nélkül élni nem lehet” – ahogy Weöres Sándor írta egyik négysorosában. Valahogy így érezhet Vászja, az egykori honvédő is, aki jó negyven éve súlyosan megsérült egy német bombatámadásnál. A testében rekedt repesz most a tüdejét fenyegeti, csak a gyors műtét segíthetne. Neki azonban fontosabb dolga van, a várva várt veterántalálkozóra kell mennie. Odahaza afféle falubolondjának tartják, pedig csupán a maga ura kívánt lenni, az őt megillető méltósággal kívánt élni. (Idővel megtudjuk: a háborúban  emberéleteket mentett.) A régi „egyló-erős” világ utolsó képviselője, nem akar, nem is tudna beilleszkedni a mai forgatagba. Dolgaiba és múltjába merülve megfeledkezik az életveszélyről, utoljára még sárkányrepülőn a falu fölé száll és körbetekint. A mentő késve érkezik.

Az alaphelyzetből izgalmas drámát lehetne kibontani, a jelek szerint azonban az alkotók nem tudnak igazán választ adni a címben feltett kérdésre. Megelégszenek a „háború terhes öröksége” klisével. A szovjet filmgyártás korábbi rossz gyakorlatából ismerős az a leegyszerűsített szemlélet, amelyet „átmentenek” filmjükbe. Csak hát ami már tegnap hamis volt, az némi népmeséi ízzel dúsítva sem válik mára igazzá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5245