KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/december
FILMFŐISKOLA
• Vitray Tamás: Lázadni vagy beilleszkedni? Beszélgetés művész-tanárokkal
• Sipos Júlia: Nem kíváncsiak rád igazán Beszélgetés volt hallgatókkal

• Kézdi-Kovács Zsolt: Töredék egy filmrendezőről Gábor Pál halálára
• Szemadám György: Egy mitikus filmtabló A szurámi vár legendája
• György Péter: Rossz közérzet a filmszínházban Filmgiccs
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Olmi diszkrét bája Velence
• Létay Vera: Nemzedékek árnyjátéka Locarno

• Takács Ferenc: A kudarc igézete John Huston, a Kézműves
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Elek Judit: A bengáli vándor Satyajit Ray
• N. N.: Satyajit Ray filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A misszió
• Schubert Gusztáv: A város és a kutyák
• Tamás Amaryllis: Sem fedél, sem törvény
• Szemadám György: A szerelem és magány játékai
• Tamás Amaryllis: Lavardin felügyelő
• Faragó Zsuzsa: Szívfájdalom
• Báron György: Férfiak
• Hirsch Tibor: Pinocchio
• Gáti Péter: Asztal öt személyre
KÖNYV
• Faragó Vilmos: A szavak megőrzött jelentése
KRÓNIKA
• K. K. I. : Elment egy filmográfus
• N. N.: Bob Fosse (1925–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Galileo Galilei

Róna-Tas Ákos

 

Losey Brecht Galilei élete című drámáját filmezte le, 27 évvel azután, hogy ezt a darabot a szerző segítségével színre vitte Amerikáiban. Brecht művében úgy interpretálja az ismert történetet, hogy közben szószéket csinál a színpadból, vállalva annak magyarázó, prédikáló jellegét is. Nem titkolja azt sem, hogy a dráma kora ismereteinek belevetítése egy múltbeli helyzetbe, hiszen itt még a kofák is tudják, hogy a napfoltok történelem-filozófiailag összefüggenek a szabadsággal. S hogy mindez ne legyen manipulatív agitáció, Brecht állandóan kilép a játékból, hol egy songgal, hol feliratokkal, hol durva anakronizmusokkal megzavar bennünket, hogy felszabadulva az élmény bűvöletéből önállóan végiggondolhassuk azt, ami a színpadon folyik. A darab minden eleme ennek a jegyében szerveződik meg, és pontosan ez a szuverén gondolkodás a darab témája is.

Egy film – egy színdarabbal ellentétben – lejátszott mérkőzés. Másfajta feszültségekkel dolgozik, mint a színház, ahol minden a szemünk előtt dől el, a nézők és a színészek együttes, személyes jelenlétében. Ha a moziban csak azt látjuk, amit a színházban, az utóbbi atmoszférájának híján a nézőt hamar hatalmába keríti az unalom. Ha a tetejében még folyton ki is zökkentik az élményfolyamatból, a film kevesek intellektuális játékává válhat. Losey ezt nem akarja, és úgy igyekszik ezt a nehézséget megoldani, hogy a brechti stilizálás helyett realisztikussá próbálja tenni a darabot. A hangsúlyt Galilei emberi alakjára teszi (ezért a cím – az eredeti –: Galileo), akit Topol kiváló képességekkel igyekszik megformálni. Minél életszerűbb azonban a hős, annál zavaróbb, hogy igazi ellenfele csak az egyházi hatalom úgy „általában”. Losey megpróbál mindent életszerűvé tenni, azonban minden csak „-szerű” lesz, olyan, mintha. A figurák mintha emberek lennének, kinézetükben mintha itáliai festők vásznairól öltözködtek volna, a díszlet pedig iparkodik a korabeli Velence és Firenze illúzióját kelteni – egy színpadnyi műteremben. A darab azonban szívósan ellenáll ennek a felfogásmódnak. Így például teljesen érthetetlenné válik az, hogy a tanítványok miért várják oly epedve, hogy szeretett mesterük öngyilkos kijelentést tegyen az inkvizíció előtt; a rendezés ugyanis egy emberi kapcsolatot akar bemutatni ott, ahol a szereplők csak vitatkoznak.

Brecht intellektualizmusát naturalizmussal és vásári látványosságokkal ellenpontozza. Losey mintha elfeledkezett volna arról, hogy ha valaki a színpadon pisál, az látványosság, ha filmen, csak könnyít magán. Nem tud megbirkózni Brecht szószékével a vásznon, a gyülekezet a nézőtéren meg csak az óráját nézi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7428