KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/november
• Szilágyi Ákos: Az emberiség beavatási halála Áldozat
• Báron György: Temetetlen zsarnok Vezeklés
• Reményi József Tamás: Holt idő Hosszú búcsúzások
• N. N.: B. Nagy László-emlékek
• Ágh Attila: A demokrácia iskolája Két választás Magyarországon
• Bikácsy Gergely: Hamueső Az utolsó kézirat
• Fáber András: Deviánsok a turul határán Hol volt, hol nem volt
• Koltai Tamás: Almáskert Érzékeny búcsú a fejedelemtől
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Szitakötőn Felső-Szavojában Annecy
• Létay Vera: Súlytalansági állapot München

• Antal István: Maya királynő Potré Maya Derenről
LÁTTUK MÉG
• Gazdag Gyula: Az én kis falum
• Nagy Zsolt: A halott Ember levelei
• Schubert Gusztáv: A Pókasszony csókja
• Vida János Kvintus: Keselyűket nem temetnek naponta
• Szemadám György: A Beverly Hills-i zsaru
• Schreiber László: A Kék Lovag kalandjai
• Gáti Péter: Ász
• Nagy Zsolt: A szél harcosai
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Alternatív videózás – itthon

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pinokkió

Varró Attila

 

Mint gimnáziumi tanárainktól megtanulhattuk, a klasszikus gyermekmesék java eredetileg vitriolos társadalom-szatírának vagy mizantróp vádiratnak készült. Esetleg egyszerre mindkettőnek. De elég néhány emberöltő, hogy üzenetük elveszítse aktualitását: számtalan, furcsa figurákkal benépesített színes homlokzat marad csak belőlük, amelyek a múlt századok elefántcsont-tornyai helyett polgári gyermekszobák falait díszítik. A szerencsésebbek gazdag szimbólumrendszerét esetleg újrahasznosítja a (poszt)modern bábfilm-művészet (Alice, Hüvelyk Matyi), de a többi hős reménytelenül megragad a képeskönyvek, Disney-adaptációk és mesetapéták rózsaszín birodalmában.

Steve Barron, a tini nindzsa teknőcei által filmrendezővé avatott klip-készítő, és a hajdani Muppet-show-k emlékeiből élő Jim Henson Bábműhely nem tartozik az irodalombarátok táborába: Carlo Collodi anarchista marionett-bábuját még romantikusabbra formálták, mint amilyen 1940-ben Walt. Pinokkiójuk viszonzatlan szerelem gyümölcse, könnyes szemű kedvenc, aki merő jóindulatból követi el ártatlan csínyeit. Száműzve lett a commedia dell’arte kegyetlen szelleme, csak a regény legelengedhetetlenebb motívumai kaptak kegyelmet. Nem csoda, hogy a szerző jogos bosszúvágytól fűtve személyesen is felbukkan a főgonosz Lorenzini alakjában (ez Collodi eredeti neve), és megkísérli elégetni, átváltoztatni, egészben lenyelni elfajzott utódját. Kudarca könnyen megjósolható, akár az egész filmé.

Mert hiába az ügyes angol kompjuter-animáció, a német tőke, a remek spanyol operatőr, a látványos cseh színhelyek, az olasz dallamok és francia krémesek: a mai gyermekközönség (rém)álmaiban megelevenedő bábukat keményebb fából faragták. A 90-es évek Pinokkiója nem ilyen szentimentális fajankó: céltudatos karrierista, aki aranyait a Csodák Mezeje helyett inkább tőzsdén kamatoztatja, pénzért vesz diplomát és rendszeresen jár orr-plasztikára. Ráérő idejében pedig - ahogy ezt a friss Pinokkió bosszújában teszi - baltát ragad, vérengző sorstársa, Chucky nyomába lépve. Barron Euro-Pinokkiója dicséretes, de hamvába holt próbálkozás, korhadt anakronizmus: a jelen az Amerikai Pinocchio.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3874