KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/október
• Székely Gabriella: Rab vagy, amíg... Napló szerelmeimnek
• Szabó Vilmos: Hit, illúziókkal Egykorszak naplója
• Szilágyi Ákos: Dínomdánom pestis idején Ivan Lapsin és a 30-as évek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Paris vu par...
• Bikácsy Gergely: Hétköznapok és tengerek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az élet számomra mozgás Jegyzetek Max Ophülsről
• Mezei András: A megtest(ület)esült előítélet Az utolsó szó jogán
• Koltai Ágnes: Ifjabb Julien Sorel Malom a pokolban
• Lukácsy Sándor: Történelem a gangon Isten veletek, barátaim
• Koltai Tamás: Füles farka Szamárköhögés
• Schubert Gusztáv: Pesti ámokfutók Zuhanás közben
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Fellini visszatér Moszkva
• Kovács István: Cselekvő szemlélődés Beszélgetés Feliks Falk lengyel filmrendezővel
• Zsugán István: Kitárt raktárajtók Pesaro

• Zalán Vince: A lelkiismeretfurdalás már nem elég A téma
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: A Jávor
• Hegyi Gyula: Doktor Minorka Vidor nagy napja
• Hirsch Tibor: Most és mindörökké
• Nóvé Béla: Bounty
• Szemadám György: Antonieta
• Schreiber László: 48 óra
• Tamás Amaryllis: Cutter útja
• Gáti Péter: Kicsorbult tőr
• Sulykos Ilona: Vissza a jövőbe
• Justyák János: A szenvedély hatalma

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hangkép

Ott vagyunk minden kilométerkőnél

Petri Lukács Ádám

A szövőlepkék kilométerekről megérzik az illatok üzenetét, nekünk a szagtelefon az egyetlen esélyünk.

 

Iványi Marcell után a rostocki Anette Motz-Nollenek is sikerült egy vizsgafilmmel betörnie az európai-filmtudatba. A Presszóhoz hasonlatosan egyhelyszínes filmjében egy kórházi vizsgálóban zajol hetvennyolc percen át a mese. Nicolas doktor tizenöt évvel ezelőtt egy pókerpartin felfigyelt arra, hogy a házigazda kutyája rettentő büdös. A kutya középfülgyulladásban szenvedett. Másfél évtizeddel később, amikor egy idős asszony tért be a rendelőjébe, ugyanaz a szag csapta meg. Bizony, a néninek középfülgyulladása volt. Egy filmet kissé bajos a szag-érzet kifinomultságára felépíteni, most azonban a merész kísérlet teljes sikerrel járt. Élvezetes figyelni Nicolas doktort, amint felhagy az ultrahang-, CT-, röntgen-, vér- vizelet-laborbeutalók firkálásával, az eredmények elemzésével; és a diagnózis megállapításában csupán az orrára támaszkodik. A betegeknek először kissé terhes, hogy a vékony szájú, nagy orrú orvos a szájuk és a nyakuk körül szimatol nehézkes légvétellel, erősen szuszakolva, ám végül megszokják. Ráadásul kárpótolja őket, hogy ezzel a módszerrel mindig tökéletesen meg lehet állapítani a panasz okát. A doktort csak az bántja, hogy rengeteg kollégája hozzá fordul tanácsért, ám ő azokban az esetekben, amikor a beteg egy másik városban van, képtelen segíteni. Tarkovszkij megállapítása szerint: „A művész korántsem minden esetben fejezi ki magát egyszerűen és világosan. Ebből következnek a befogadás természetes nehézségei: önmagáról vagy a létről szóló elbeszélése, elmélkedései olykor nem könnyen érthetők meg. De az emberi kapcsolatok szakadatlan erőfeszítést igényelnek. Erőfeszítés, sőt szenvedélyes vágy nélkül egész egyszerűen lehetetlen megérteni egy másik embert.” A fenti gondolat tükrében tessék értelmezni a film azon fordulatát, amelyben az egyik beteg euforikus lelkesedésben tör ki, amikor megismeri Nicolas doktor módszerét, mert mint mondja, az orvos tudása felébresztette benne a kutatás vágyát és így elmulasztotta hónapok óta tartó, mindennapjait elfonnyasztó depresszióját. A kurd beteg, Abus örömködését, alkotás követi: elkészülnek a szagokat továbbítani képes portábilis telefonok. Ezeken a készülékeken nem lehet beszélgetni, viszont sóhajtozni kell bele, és a rostocki orvos a Kölnből, Bonnból, Jénából vagy éppen Koppenhágából vagy akár Tokióból kezdeményezett szag-hívásokból felállítja tévedhetetlen diagnózisát. Persze ez egyszeri ötlet, hiszen Tarkovszkijnál maradva: „Ebben az értelemben tehát a módszer felfedezése olyan, mint a beszédkészség felfedezése. És itt beszélhetünk a művészi kép, vagyis a kinyilatkoztatás születéséről. Ám azok az eszközök, melyeket a múltban a szenvedéssel megérlelt igazság közlésére fedeztek fel, a későbbiekben elcsépelt sztereotípiává válhatnak, és gyakran válnak is.”

A hülye is érti, hogy a Sztalker alkotója itt a szagkommunikációs eszközök térnyerésekor hódító szagkommunikációs-mozik ellen emeli fel a szavát. Mellesleg Karinthy annak idején azt mondotta, hogy a mozisoknak elég hamar le kell hátrálniuk az automobilos jelenetekről, mert az emberek a harmadik filmnél, amiben autók tűnnek fel a gyöngyvásznon, álomkórt kapnak.

Persze, Nicolas doktor története, nem a hogyan lett az ember óriás története, hanem egy gyilkosságé: valaki orrpolip-szagot lehel az orvos telefonjába, mire ő belehal a részvét keltette fájdalomba. Ami azt is bizonyíthatja, hogy Derrida tévúton járt, amikor az emberi élet erőszakos kioltása megszűnésének feltételéül a felszabadult és szubverzív kommunikációt jelölte meg. Hiszen a szagok némelyike elég felforgató dolog.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3975