KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/október
• Székely Gabriella: Rab vagy, amíg... Napló szerelmeimnek
• Szabó Vilmos: Hit, illúziókkal Egykorszak naplója
• Szilágyi Ákos: Dínomdánom pestis idején Ivan Lapsin és a 30-as évek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Paris vu par...
• Bikácsy Gergely: Hétköznapok és tengerek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az élet számomra mozgás Jegyzetek Max Ophülsről
• Mezei András: A megtest(ület)esült előítélet Az utolsó szó jogán
• Koltai Ágnes: Ifjabb Julien Sorel Malom a pokolban
• Lukácsy Sándor: Történelem a gangon Isten veletek, barátaim
• Koltai Tamás: Füles farka Szamárköhögés
• Schubert Gusztáv: Pesti ámokfutók Zuhanás közben
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Fellini visszatér Moszkva
• Kovács István: Cselekvő szemlélődés Beszélgetés Feliks Falk lengyel filmrendezővel
• Zsugán István: Kitárt raktárajtók Pesaro

• Zalán Vince: A lelkiismeretfurdalás már nem elég A téma
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: A Jávor
• Hegyi Gyula: Doktor Minorka Vidor nagy napja
• Hirsch Tibor: Most és mindörökké
• Nóvé Béla: Bounty
• Szemadám György: Antonieta
• Schreiber László: 48 óra
• Tamás Amaryllis: Cutter útja
• Gáti Péter: Kicsorbult tőr
• Sulykos Ilona: Vissza a jövőbe
• Justyák János: A szenvedély hatalma

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kálvária

Pápai Zsolt

Voszhozsgyenyije – szovjet, 1977. Rendezte: Larisza Sepityko. Szereplők: Borisz Plotnyikov, Vlagyimir Gosztyukin, Anatolij Szolonyicin. Forgalmazó: Etalon Film Kft. 110 perc.

 

A hetvenes évek Kelet-Európájának „nemzeti” filmművészetei alaposan megsínylették, hogy az újhullámokat elapasztották, alkotói csoportjaikat megtizedelték az évtizedforduló politikai, kultúrpolitikai változásai. A rosszindulatú cenzor-csinovnyikok támadásainak leginkább kitett „szovjetunióbeli” film különös módon mégis hatalmasra nőtt a terhek alatt, a kevés kivétellel (Mihalkov, German) a hatvanas évek újhullámában indult, de tehetségüket a következő időszakra is átmentő alkotóknak, Tarkovszkijnak, Koncsalovszkijnak, Joszelianinak, Klimovnak, Paradzsanovnak köszönhetően. A tragikusan fiatalon (mindössze négy nagyjátékfilmmel a háta mögött) elhunyt rendezőnő, Larisza Sepityko is az újhullám neveltje volt, aki utolsó munkájában lehetetlennek tetsző feladatot vállalt, amikor a krisztusi szenvedéstörténetet adaptálta a partizánfilm műfajába. Mindazonáltal a Kálvária – egyénisége, egyedisége dacára – tipikus volt a maga korában és közegében, legalábbis abból a szempontból, hogy más mesterművekhez hasonlóan egyszerre kapcsolódott az orosz-szovjet szellemtörténeti hagyományokhoz és a modern film újító kísérleteihez, mi több a partizánfilm megidézése révén a szovjet mozi egyik legnagyobb tradíciójú – ráadásul sematizmussal terhelt – vonulatához is. A film egy drámai sorsválasztást elmesélve újítja meg és írja át a megcementesedett műfajt, a nácik által elfogott két partizán, a krisztusi Szotnyikov (Borisz Plotnyikov) és a júdási Ribak (Vlagyimir Gosztyukin) vitájának bemutatásával.

A „szovjet” filmben a húszas évektől meghatározó a kötött tematikához igazodás kényszere: már a montázsművészek dilemmája is az volt, hogy miként lehetséges a kötelező témát (a proletariátus győzelmét) rendhagyó módon megközelíteni. A kötött tematika új és újszerűbb feldolgozásának hagyományát tehát a szovjet montázsfilmtől örökölte az újhullám, de talán még messzebb érdemes visszanyúlni az időben, nevezetesen a középkori ikonfestőkig, akik munkájának tétje ehhez nagyon hasonló volt. Az ikonfestői tradíció tehát ilyen közvetett módon gyakorolt befolyást a szovjet film korszakaira, nem beszélve arról, hogy egyes alkotóknál a közvetlen hatáskapcsolatok is tetten érhetőek. Például Tarkovszkijnál, vagy éppen Sepitykónál, aki a Kálvária számos kompozíciójával idézi fel az orosz ikonfestőket. A Kálvária e pillanatok miatt is nevezhető az apró stílusbravúrok filmjének, valamint az olyan cizellált megoldások okán, mint például a nyitány hómezőn játszódó szekvenciái (a hó a svéd némafilm, az Arne út kincse óta nem volt ennyire fotogén), vagy a Szotnyikov halálát elbeszélő képsor, egy testblende és egy whiteout (kifehéredés, azaz a kép kiégetése) kombinálásával. Másfél másodperc az egész, de nem lehet felejteni.

Extrák: Nincsenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12482