KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/szeptember
• N. N.: Körkérdés Film és képzőművészet
• N. N.: Film és képzőművészet
• György Péter: A klasszikus avantgardtól a videóig
• Gerő György: Film
• Kovács András Bálint: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Lajta Gábor: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Peternák Miklós: A vetített pék
• Szemadám György: Hüpnosz avagy a mértéktelenség csábítása
• Lajta Gábor: Francis Bacon és a tértől sebzett test
• Beke László: Film Möbius-szalagra Erdély Miklós munkásságáról
• Antal István: A film és képzőművészt kapcsolatáról Beszélgetés Erdély Miklóssal
• Révész László: Műfény paletta
• Forgács Éva: Kamera és képkeret Beszélgetés operatőrökkel
• N. N.: A film és képzőművészet kapcsolatáról a Filmvilágban

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy zseni, két haver, egy balek

Schéry András

 

Kezdetben volt a western. A cowboyfilm, az indiánfilm, az önfeledt piff-puff. Aztán a western elvesztette ártatlanságát; s mikor Hollywoodban Butch Cassidy és a Sundance kölyök az önfeledtségtől megfosztott közönségnek „félre” játszva utoljára villantotta fel a kékszemű nehézfiúk olümposzi derűjét, a Cinecittàban időközben megszületett spagettiwestern atyja, Sergio Leone is megnyekergette a western halálharmonikáját: már csak Volt egyszer egy Vadnyugat.

De a mozisztárt nem hagyják meghalni. Reszketeg lábát már csak a keménnyé koszosodott farmer tartja egyenesen, arcát por és veríték ragacsos sminkje rántja össze marconára, még szerencse, hogy jótékony árnyat vet rá az egyre gyűröttebb karimájú cowboykalap; hajdan telivér jenki családjában mind több a mesztic. S egyre szenilisebb: Stan és Pant összekeveri Bud Spencerrel és Terence Hill-lel... Azután Bud Spencer Piedone néven felcsap nápolyi seriffnek, és marad Terence Hill.

De a nálunk politikai krimi-szerzőként is jól ismert Damiano Damianinak ebben a filmjében a porcelánkékszemű, juj-de-édes Terence Hill övéből a coltot már nem ő maga rántja elő, hanem a fantáziátlan produkció által zsonglőri minőségben szerződtetett deus ex machina.

Bizony, makaróni ez a western. Nyúlósra, nyögvenyelősre főtt csőtészta. És ráadásul a csőben nem a balekot húzzák be istenigazából, hanem a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7342