KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/szeptember
• N. N.: Körkérdés Film és képzőművészet
• N. N.: Film és képzőművészet
• György Péter: A klasszikus avantgardtól a videóig
• Gerő György: Film
• Kovács András Bálint: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Lajta Gábor: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Peternák Miklós: A vetített pék
• Szemadám György: Hüpnosz avagy a mértéktelenség csábítása
• Lajta Gábor: Francis Bacon és a tértől sebzett test
• Beke László: Film Möbius-szalagra Erdély Miklós munkásságáról
• Antal István: A film és képzőművészt kapcsolatáról Beszélgetés Erdély Miklóssal
• Révész László: Műfény paletta
• Forgács Éva: Kamera és képkeret Beszélgetés operatőrökkel
• N. N.: A film és képzőművészet kapcsolatáról a Filmvilágban

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

[Krúdy tárcájáról]

Kelecsényi László

Százévesnek tűnik fel nekem a mozi – írta Krúdy Gyula egy alkalmi cikkében, pedig akkor ínég csak huszonöt éves colt a találmány. Mostanáig úgy hihettük, hogy csak ebben az 1920-ban keletkezett, Ha én filmet írnék, című vallomásszerű kisprózájában szentelt külön figyelmet a mozgóképnek. A bőséges termékenységű író kötetben eddig kiadatlan publicisztikáit kutatva bukkantam az alább közölt cikkre, amelyben Valdemar Psilander halála ürügyén elmélkedik Krúdy a sztárrendszer és a közönséglélektan összefüggéseiről.

A hétévi tündöklés után 33 éves korában váratlanul elhunyt első nagy férfisztár tehetséges is volt, nemcsak népszerű. Első filmsikere, a Dorian Gray arcképe zárta be az elegáns úriember szerepkörébe. 1914-ben Pesten is járt, s fellépett a Roval Orfeumban. Krúdy talán ekkor látta színpadon, s felkeltette érdeklődését az ő Szindbádjához külsőleg hasonlatos figura. Másként mire vélhetnénk ezt a tanulmányszerűen mély – és máig helytálló! – elemzést, melyet a szívelégtelenségben elhalt sztár halálakor közzétett.

Filmtudósokat megszégyenítően szociografikus alapossággal ismeri a nézők igényeit: a lelki szegénység növeli ideállá a mozi sötétjében a vásznon megjelenő emberi alakmást – állítja. Amit pedig a műveltek és a műveletlenek közötti szakadékról ír, mintha a két kultúra teoretikus megállapításainak előlegezése lenne. Pedig Krúdyról közismert, hogy nem könyvtárakban szerezte műveltségét – csak a józan ész munkálkodott benne, s vezette tollát, mikor ezt a feledésből most kimentett vasárnapi tárcáját papírra vetette, s a Magyarország című napilap 1917. október 14-i számában, a Pesti levelek sorozatában megjelentette.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/02 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=422