KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/szeptember
• N. N.: Körkérdés Film és képzőművészet
• N. N.: Film és képzőművészet
• György Péter: A klasszikus avantgardtól a videóig
• Gerő György: Film
• Kovács András Bálint: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Lajta Gábor: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Peternák Miklós: A vetített pék
• Szemadám György: Hüpnosz avagy a mértéktelenség csábítása
• Lajta Gábor: Francis Bacon és a tértől sebzett test
• Beke László: Film Möbius-szalagra Erdély Miklós munkásságáról
• Antal István: A film és képzőművészt kapcsolatáról Beszélgetés Erdély Miklóssal
• Révész László: Műfény paletta
• Forgács Éva: Kamera és képkeret Beszélgetés operatőrökkel
• N. N.: A film és képzőművészet kapcsolatáról a Filmvilágban

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hálószobák és előszobák

Tamás Amaryllis

 

A rendező, Rose Troche, aki 1994-ben robbantott a Go Fish-sel, derűs, önironikus, többszörösen csavart történetével bizonyára fölborzolja a kedélyeket. Bohózata – a nemiség, a barátság, az érzelmek labirintusában bolyongó londoni, jórészt homoszexuális baráti társaságról – természetességével nyűgöz le. Friss, vérbő komédiát látunk, variációkat az esendőségről. Arról, hogy azt kapjuk a világtól, amit magunk is adunk. De a világegyetem nem ítél, s ezt a nem ítélkező igazságot ismeri Rose Troche, ahogy színészei is: a „trainspottingos”, itt kétezredik évi Orpheuszként bizonytalankodó Kevin McKidd, a sugárzó Jennifer Ehle, akit Constance Wilde-ként nem is olyan régen már szívünkbe zártunk, a faunként ugrabugráló Tom Hollander, az ausztrál Hugo Weaving, sátáni mimikájával... Igazi reveláció a színidirektorként, íróként is tevékenykedő Simon Callow (Forman Amadeusából is ismerős). Itt leleplező, halk látleletét adja a pszichiáteri, pszichológusi öntelt humbugságnak, mutatós csalásnak és önbecsapásnak. Könnyed eleganciával, ugyanakkor vitriolos humorral szól a morális útvesztőkben kínlódók vámszedőinek kétes hatalmáról.

Hogyan született ez a film, amely tele van vitalitással, ötlettel, érzelmekkel, harsány szókimondással? A fáma szerint Rose Troche éppen egy George Cukorról (!) forgatandó portré (Hollywood aranykora) miatt utazott Londonba, Dorothy Berwin producerhez és Cecil Dempsey-hez. Ők adták az ötletet és a forgatókönyv első változatát Troche-nak, ekképp fogant hát a brit módra szilaj csintalankodás a Sundance felfedezte, brooklyni rendezőben.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2911