KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/szeptember
• N. N.: Körkérdés Film és képzőművészet
• N. N.: Film és képzőművészet
• György Péter: A klasszikus avantgardtól a videóig
• Gerő György: Film
• Kovács András Bálint: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Lajta Gábor: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Peternák Miklós: A vetített pék
• Szemadám György: Hüpnosz avagy a mértéktelenség csábítása
• Lajta Gábor: Francis Bacon és a tértől sebzett test
• Beke László: Film Möbius-szalagra Erdély Miklós munkásságáról
• Antal István: A film és képzőművészt kapcsolatáról Beszélgetés Erdély Miklóssal
• Révész László: Műfény paletta
• Forgács Éva: Kamera és képkeret Beszélgetés operatőrökkel
• N. N.: A film és képzőművészet kapcsolatáról a Filmvilágban

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tükröm, tükröm

Tamás Amaryllis

 

Valóban szórakoztató filmet rendezett Barbra Streisand – középkorú entellektüelek bonyodalmas magányáról és társkereső félszeg kalandjairól.

Jeff Bridgest utoljára az Azok a csodálatos Baker fiúkban láttuk ilyen önironikusas vonzó férfiúnak, mint itt, örökös agglegénységre ítélt önmagának megbocsátó matematika professzorként („Az abszolút igazság” című alapmű szerzőjeként). Barbra, a Columbia Egyetem diákjajnak kedvenc, szókimondó előadója sótlan magánéletében nem az afrodiziákumok, inkább „a tökéletes falat” megszállottja a negyedik x táján. Szellemes, kedves teremtés, afféle jóságos vénkisasszony. Bravúrosan old és köt kapcsolatokat, ad tanácsot barátainak. De hetven körüli anyjának – (Lauren Bacall fanyar-bölcs alakítása Oscar-díjat nyert) – csábereje nagyobb eredménnyel kecsegtet, mint az irodalomtörténész-fenomén Barbráé. A túlkoros „bakfis” a szerelemért vívott temperamentumos törekvéseiben napról napra vereséget szenved, bár a legfortélyosabb ötletekkel próbálkozik (többek között prímszámokkal díszített mandzsettagombok ajándékozásával). Dilettáns, ám kitartó elszántsága, remélhetően, iskolát teremt az önmagukat szánó magányos balekok szerelmi továbbképzésében. Barbra ugyanis a százhuszadik perc végére – némi személyiségfejlesztő gyakorlatozás után – eléri, mit „szíve dúlt viránya régóta vár”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1457