KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/augusztus
• Zsugán István: Jelentés egy utóvédharcról Beszélgetés Kovács Andrással
• Bruszt László: Lábbal szavazni Két filmszociográfiáról
• Mész András: 17 – Tizenhét Részletek egy dokumentumfilmből
• Reményi József Tamás: Egy ország sebei Kiküldött munkatársunk beszámolója Tbilisziből
• Székely Gabriella: A vörös kakasok unokái Budapesti beszélgetés Juris Podnieksszel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A nehéz fiúk is táncolnak Cannes
• Bikácsy Gergely: Találkozás dühös angolokkal Párizs

• Schubert Gusztáv: Kelet-európai változat Moziklip
• Nagy Zsolt: Az erőszak apoteózisa Őrült (Mad) Max
• Szilágyi Ákos: Ez a világ csak egy ablak paradzsanov filmornamentikája
• Katanjan Vaszilij Vasziljevics: Paradzsanov-legendák
• Szilágyi Ákos: Paradzsanov-legendák
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Pat Garrett és Billy, a Kölyök
• Ardai Zoltán: Krokodil Dundee
• Nagy Zsolt: Asterix és Kleopátra
• Tamás Amaryllis: Egy nő vagy kettő
• Gáti Péter: Víz és szappan
• Schreiber László: Vetélytársnők
• Kabai József: A cápaetető
• Vida János Kvintus: Árulás és megtorlás
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: A videó mint alternatíva Angol estek a Műcsarnokban
KÖNYV
• N. N.: Francia film-panoráma
KRÓNIKA
• N. N.: Jugoszláv filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jack

Báron György

Sok lökött alak jön szembe velünk mostanában a hollywoodi vásznakon Nem a valódi idiótákra, a Schwarzeneggerekre, Stallonékra, Costnerekre gondolok ezúttal, hanem azokra, akik szerepük szerint volnának azok: Rainman, Forrest Gump és a többiek, Kaspar Hauser hollywoodivá sekélyesített változatai. A felvilágosodás még egész filozófiát kerekített köréjük, a mai filmipar már csak édesbús giccseket. Jobbakat, rosszabbakat.

A Jack például rosszabb. Azt találták kitalálni – egy valóban létező betegség ürügyén –, heves agytornával alighanem, hogy hősünk négyszer olyan gyorsan fejlődjön testileg, mint más rendes ember. Tizenévesen negyveneset formáz, szőrős és melák, de az agya és a lelke a kisgyereké. Az ilyen ötleteket kemény csekkekre lehet váltani arrafelé. Innen már csak tovább kell fejleszteni a remek ideát. Ötlet ötletre torlódik. Ez a barom nagy felnőtt vegyen a hátára iskolatáskát, zavartan gyűrögesse a ruháját, vigyorogjon idétlenül, üljön iskolapadba – nem fog beférni, naná –, egy szexéhes anyuka nézze őt iskolaigazgatónak, s próbálja meg papás-mamásra rábírni, képzelhetik, nagyon muris. A főszerepet Robin Williams kapja, ő jó volt Popeye-nek, Peter Pannak, hasonlót domborított a Holt költők társaságában is. Utóbbi szolid pöttyöskönyvecske ehhez az idétlenkedéshez képest. Persze itt is a képünkbe ordítják a filmvégi iskolai ünnepségen a mondanivalót: az a jó, szavalja hősünk a könnyáztatta publikumnak, ha a felnőtt megmarad gyermeknek. Ezt Hollywoodban egyre inkább úgy képzelik, hogy a gyerek is hülye, meg a felnőtt is, holott az előbbi biztosan nem, s az utóbbi is csak rengeteg filmnézés után.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=69