KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/augusztus
• Zsugán István: Jelentés egy utóvédharcról Beszélgetés Kovács Andrással
• Bruszt László: Lábbal szavazni Két filmszociográfiáról
• Mész András: 17 – Tizenhét Részletek egy dokumentumfilmből
• Reményi József Tamás: Egy ország sebei Kiküldött munkatársunk beszámolója Tbilisziből
• Székely Gabriella: A vörös kakasok unokái Budapesti beszélgetés Juris Podnieksszel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A nehéz fiúk is táncolnak Cannes
• Bikácsy Gergely: Találkozás dühös angolokkal Párizs

• Schubert Gusztáv: Kelet-európai változat Moziklip
• Nagy Zsolt: Az erőszak apoteózisa Őrült (Mad) Max
• Szilágyi Ákos: Ez a világ csak egy ablak paradzsanov filmornamentikája
• Katanjan Vaszilij Vasziljevics: Paradzsanov-legendák
• Szilágyi Ákos: Paradzsanov-legendák
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Pat Garrett és Billy, a Kölyök
• Ardai Zoltán: Krokodil Dundee
• Nagy Zsolt: Asterix és Kleopátra
• Tamás Amaryllis: Egy nő vagy kettő
• Gáti Péter: Víz és szappan
• Schreiber László: Vetélytársnők
• Kabai József: A cápaetető
• Vida János Kvintus: Árulás és megtorlás
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: A videó mint alternatíva Angol estek a Műcsarnokban
KÖNYV
• N. N.: Francia film-panoráma
KRÓNIKA
• N. N.: Jugoszláv filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dalok a második emeletről

Hideg János

 

Roy Andersson 1975 és 1996 között kizárólag reklámfilmeket készített. Ez az életrajzi tény legalább annyira rendhagyó, mint négy éven át forgatott harmadik játékfilmje, amely 2000-ben a cannes-i a zsűri különdíját kapta. Az összefüggő cselekmény nélküli filmköltemény időben és térben lazán kapcsolódó, Robert Altman Rövidre vágva című filmjéhez hasonló mozaikdarabokat villant fel egy széteső, névtelen európai város polgárainak életéből. A szolárium-ágyban fekvő, láthatatlan cégtulajdonos közli Pellével, hallgatva az idők szavára, mindenkit elbocsátanak pangó vállalatuktól. A cég kihalt folyosóján az idősödő Lasse térden állva könyörög állásáért Pellének. Karl felgyújtja csődbe jutott bútorüzletét, igazi bánata azonban az, hogy fia „addig írt verseket, míg bolondokházába nem jutott”. Karl másik fia taxisofőr, aki a nagyváros végtelen csúcsforgalmában araszol. Egy vállalkozó az ezredforduló közeledtével a feszületben látja a nagy üzletet, később az eladhatatlan kegytárgyakat a szemétdombra hajítja. Gazdasági szakemberek a válságból gyermekáldozat révén keresik a kiutat.

A történetfoszlányok legalább olyan provokatívak, mint képi megfogalmazásuk. A festményszerű beállítások végtelenül statikusak (a jelenetek mindegyike egyetlen, széles látószögű kamerával felvett, hosszú snitt), a fáradtnak és „csúfnak” ábrázolt amatőr színészek bábokként mozognak és mondják fel melodramatikus dialógusaikat a steril és személytelen díszletek között. A mindent átható csigalassúság részben a Kaurismäki-filmekből ismert fanyar humornak hat, de ez alig oldja a film Fellinit és Lindsay Andersont idéző szürreális és apokaliptikus társadalomkritikáját, sötét és nyomasztó világát. Mintha a Sátántagó svéd változatát látnánk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3537