KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A rettegés háza

Köves Gábor

 

A kegyelet nem tartozik a sűrűn gyakorolt hollywoodi erények közé. Még el sem hantoltuk a múlt heti horrorocskák pórul járt hőseinek szanaszét heverő testrészeit, ám máris két újabb megcsonkításra váró fiatal test feszít a gyöngyvásznon. Szépek és arányosak, fejük egyelőre a nyakukon, de a helyükben azért nem bíznánk el túlságosan magunkat. Mivel horror-remake-ről van szó, és a kamera feltűnőn sokat időzik az emberölésre alkalmas kerti alkalmatosságokon, nemcsak a főhősök, de a következmények is borítékolhatók. Felháborodni nincs miért, a mostanában elszaporodott sorozatgyilkos- és kísértetház-históriákban a kezdeti felállásból csak a folytatásra is szerződtetett tinédzserek szokták megélni a hajnali kakaskukorékolást. Ha úgy tetszik, műfaji sajátosságokról beszélünk: ha ezt veszed, ezt a zajos, véres pépet kapod. Innentől kezdve a dolog egy szót sem érdemelne, mivel azonban egy elmeháborodott tinédzser 1974. november 13-án a Long Island-i Amityville-ben az egész családját kiirtotta, majd tettét azzal indokolta, hogy ő csak a házukban kísértő szellemek parancsát teljesítette, most kötelességünk megemlékezni az incidensről, továbbá elismerni, hogy a sztorit néhány évvel később egyszer már jól jövedelmező horrorfilmmé alakították a hollywoodi illetékesek. Befejezésül talán még annyit érdemes hozzátenni a történtekhez, hogy bármi is történt azon a hetvennégyes őszi napon, s akármilyen kultuszfilmként is tartjuk számon az eredeti Amityville horrort, A rettegés háza akkor sem több (igaz nem is kevesebb) a minden hétre jutó fapados horror-konfekcióknál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8385