KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dráma a tengerparton

Bende Monika

 

Akár jó filmet is csinálhatott volna Yves Bois-set, hiszen a rasszizmus történetének sajátosan francia vonatkozásai is vannak. Az algériai háború embertelenítő hatása, a vendégmunkások gyökértelensége, megalázó helyzete szükségszerűen az arabokkal szembeni gyűlölködésben példázódik elsősorban.

A cselekmény egy Côte ď Azur-i nyilvános kempingben játszódik az üdülési szezon idején – amikor ebben a nagy tömegben mindenki sokkal inkább önmaga, és sokkal inkább olyan, mint mindenki más. Főszereplői becsületes honpolgárok, tisztes családfők, baráti házaspárok. Lajoie úr, a párizsi bisztrótulajdonos, a feddhetetlen családapa megkívánja barátai, Colinék lányát, erőszakoskodik vele. Egy rossz mozdulat: eltöri a lány gerincét. A derék Lajoie úr az arab vendégmunkások barakkjához viszi a holttestet, s bár alig hihető, hogy az algériaiak a gyilkosok, a joviális, kedélyes tréfacsináló franciák kezükbe veszik az igazságszolgáltatást – a jámbor kempingezők lincselő hordává, gyilkosokká lesznek. A főbb alakok, a rosszindulatú, morózus Lajoie úr, az aberráltság érzetét keltő bírósági végrehajtó, a hajdan Algériában harcolt primitív, gátlástalan ex-ejtőernyős kezdettől potenciális gyilkosként állnak előttünk. Életmódjuk, viselkedésük túlzásokkal teli, karikatúraszerű ábrázolásuk a gyengébb olasz vígjátékok stílusára emlékeztet. Nehezen állja helyét Boisset mondandója, hogy ezek átlagos franciák, akik olyanok, mint mindenki, s akik maradi előítéleteik következtében lesznek a gyűlölet rabjai.

Lajoie úr, Jean Carmet, de Funès csendőrfilmjeinek szereplője nem tragédiái, legfeljebb tragikomédiái hős; a film elképzelt keménységét, eredeti stílusát az arab szereplők és életük helyszíne képviselik.

Nem Boisset filmje, hanem az ő figurájuk vált ki kétségbeesett dühöt, tehetetlen tiltakozást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8153