KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kiálts a szabadságért!

Koltai Ágnes

 

Sir Richard Attenborough lassacskán elnyeri „az angol film élő lelkiismerete”-szerepet. Amikor leforgatta a Gandhit, nem csupán az erőszakmentes politika törékeny, szemüveges, mezítlábas apostola előtt tisztelgett, hanem szinte vezekelt az indiaiak előtt az angol kolonializmus – erkölcsprédikáló, tankönyvekbe illő – bűneiért. A Gandhi megszabadította a „művelt nyugatot” lelkiismeret-furdalása maradékától, s India kizsigerelésére már csak kedves emlékként, a gyermekkor utáni sajgó nosztalgiával gondolnak vissza.

A Dél-afrikai Köztársaságban játszódó, s a szabadságharcos Steve Biko halálát (meggyilkolását) bemutató Kiálts szabadságért! is mintha a társadalmi pszichés görcsök feloldását szolgálná. Mert igaz, hogy a fehér ember igázta le a színes bőrűeket, és évszázadok óta kisemmizi, megveti, megalázza őket, de hát Biko szadista megkínzását mégiscsak egy fehér újságíró kürtölte világgá – saját, és családja életének kockáztatása árán.

Attenborough filmjében a fekete kontinens úgy jelenik meg, mint Sidney Pollack Távol Afrikától című filmjében. A maga tagolatlan, egyszerű szépségében, sajnálatra méltó szegénységében és valamiféle hamvas tisztaságban. Amit a fehér ember sem tudott tönkretenni, legfeljebb egy kicsit elrontani. De majd erkölcsös és tiszta szívű fehérek, megérezve a feketék elszántságát és igazát, történelmi elégtételt nyújtanak a tengernyi szenvedésért.

Bárcsak ilyen jámbor volna a történelem!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5538