KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az őrület határán

Harmat György

 

A II. világháború egyik jelentős ütközete, a melanéziai Salamon-szigetek egyikéért, Guadalcanalért folytatott harc áll az új amerikai produkció cselekményének középpontjában. James Jones regényét 1964-ben már filmre vitte a tömegjelenetek mestere, Andrew Marton. A főhős – ha egyáltalán van ilyen, hiszen jónéhányszor szem elől tévesztjük – egy többször dezertált közlegény, aki büntetésből eleinte szanitécként segíti társai küzdelmét.

A húsz évvel ezelőtti Mennyei napok tehetséges rendezője, Terrence Malick azzal a megoldással, hogy a kamera nézőpontja jó ideig megegyezik az amerikai katonákéval, rendkívüli hatást ér el. Az egység partra száll a szigeten, ellenség egy szál se. Behatol a dzsungelbe, ellenfélnek nyoma sincs. Megrohamoz egy dombot, a japánok nem láthatók. Aztán hirtelen – ki tudja, honnan? – géppuskatűz, gránátrobbanás ritkítja a támadók sorait. Percek múltán feltűnnek a dombtetőről védekezők is, a néző pont akkor pillant meg közelről egy-egy japánt, amikor a vásznon az amerikai harcos. Aki esetleg rögtön meg is hal.

Nagy film lehetne Malické, ha nem locsogna annyit. E sommás vélemény pontosításra és árnyalásra szorul. Legalább két vonatkozásban hagyta cserben arányérzéke az adaptáló-rendezőt. Stílszerűen szólván: két órára való puskaporát lőtte el majd' három óra alatt. Bár gyenge pontjai kezdettől fogva szembetűnőek, kétharmadáig erőteljes a mű. Nem a vér látványával riaszt el, a szenvedést, a haláltusát többnyire az arcokon játszatja le. A csúcspont, a hegytető elfoglalása után azonban lecsökken az intenzitás, s teret nyer a filmre alkalmazás téves koncepciója. Azok a hosszas belső monológok, párbeszédek, amik egy regény kontextusában hatásosak lehetnek, itt közhelyes, patetikus, terjengős filozofálgatásnak, moralizálgatásnak bizonyulnak. „Méltóképpen” koronázza meg e vonulatot a zárókép: a vízbe hullott kókuszdióból friss hajtás nő ki. Sajnos túlságosan is lefordítható: „élet sarjad a halál után”.

Egyetlen mondat viszont jó, hogy elhangzott. Erről szól a film, maradéktalanul egyet is érthetünk vele: „A háború nem nemesít.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4435