KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Veszettek

Halász Tamás

 

Először megütköztem Antonia Bird semmitmondó filmcímének magyarosításán. Aztán mégsem. Találó, hiszen egymagában tendenciát jelöl: az angol film elfordította tekintetét sármos/szexis színészeiről – még Hugh Grantet is elengedték Hollywoodba –, és a kisbetűs vesztesek felé fordult. Mai hősei zuhanó, borostás egzisztenciák, puszta önfenntartásukért durvább vagy kifinomultabb eszközökkel küzdő peremkerületiek. A rendezőnő A pap című filmjében jóval hatásvadászabb húrokat pengetett, amikor az angol iparváros fiatal meleg papjának harcát mutatta be a kegyetlen valóság, s feljebbvalói ellen – és vice versa. A Veszettek hősei hol finomabb, hol durvább lelkületű rosszfiúk, harmincas-negyvenes rusztikus tucatarcok, finom jellemrajzzal egy kissé banális, majd érdekessé váló krimiben. Velük másképpen nehéz az azonosulás. Bird mellesleg ezzel a munkájával megnyerte a 16. Nemzetközi Bűnügyi Filmfesztivál nagydíját.

A Veszettekben az angol rögvaló próbálkozik: ott van Robert Carlyle (Alul semmi, Trainspotting), aki talán szeretne végre intrikus mestercukrászt is játszani, csak nem hagyják (hiába, a markáns arcél), aztán Damon Albarn, a Blur nevű angol sztárzenekar jóvágású énekese, továbbá van még szerelmi szál és jó kemény zene (két zenekar a sok közül: Pigforce, Longpigs).

A film vége sokszoros csavar: utolsó öt perce dicsérni való, de az előzmények gyenge rendezői kézre vallanak. Bird kést, pirotechnikust, tűzpárbajt, yardot túlélt hősei ugyanúgy slisszolnak ki filmjéből, mint MacGregor a Trainspotting fináléjában, csak nekik üres marad a zsebük. A Veszettek egy aktuális trend tompább fényű gyöngyszeme.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/06 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3732