KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lebegés

Köves Gábor

 

Szemrevaló film a Lebegés, ritka szépen bevilágított mozi. Szépek a kültelki éjszakában őrt álló utcalámpák, a fénykörükben aláereszkedő hópelyhek, a félig megvilágított, félig sötétségbe vesző arcok, a távoli fények és az ablaküvegek visszatükröződései. Minden nyomorúsága dacára igen jó lenne belépni ebbe a világba, jó érzéssel lehetne részt vállalni a börtönből frissen szabadult, bűnéért vezeklő Manuel történetében, csakhogy nem lehet. Nem lehet, mert példázat van csupán, melynek képei, a maguk becsapós esztétikumával megtévesztők. Ez itt a megváltást keresők skanzenje, egy szépen rendben tartott kiállítás emberforma makettekkel. Manuel egy kamaszkori rablás alkalmával embert ölt, huszonhárom évet húzott le büntetésként, s ha rajta múlna, még huszonhármat letöltene, de jó magaviseletéért kiengedik. Manuel a börtönben megismerte a megváltás öt fokozatát – narrátorként nem is egyszer elsorolja mind az ötöt –, s bár tudja, ő legfeljebb csak az első kettőig juthat, mégis visszatér az egykori bűntett helyszínére. A sűrű hóesésben és térdig erő latyakban mindenki ugyanarra hajt, mint Manuel: egy csapat megbocsátásra érdemes elveszett lélek verődik össze a történet előrehaladtával, hogy a film végére mindenki rátalálhasson arra, akivel jót cselekedhet. Manuel a film elején még szembemegy a metróból kiáramló embertömeggel, a végére azonban már együtt, egy irányba sodródik embertársaival, s mielőtt végleg kimetrózna a kamera látószögéből, búcsút inthet bűnös múltjának is. Látszik, a készítők tudták, hogyan rendezzenek be egy lakást, és milyen szögből fényképezzenek egy utcarészletet ahhoz, hogy elvigyenek a kívánt miliőbe, de arról fogalmuk sem volt, kikkel, hogyan népesítsék be az így teremtett tereket. A Lebegés szobabelsői és városképei eljutnak az igazságig, élettörténetei azonban elvesznek a hangulatos hóesésben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1844