KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A félelem országútján

Csordás Lajos

 

Az első tíz perc sejtelmes road movie-t ígér. A kezdés profi. Kusza vonalak kaotikus táncát látni a főcím közben. A néző csak némi gondolkodás után érti meg, hogy ezek tulajdonképp térképen bejelölt utak vonalai. Ezáltal megteremtődik a filozófiai távlat: biztosan az emberélet útjainak labirintusáról fogunk itt tanulságos filmet látni.

És a kamera máris lecsap. Madártávlatból ráközelít egy magányos jeep Cherokeera, amint a nevadai sivatag kellős közepén repeszt a semmin átvezető úton. A kocsiban egy bágyadt férfi és egy bágyadt nő. Eddig hibátlan. Ebből még bármi lehet. A táj persze csak látszólag unalmas, mindjárt ki is vág eléjük egy ütött-kopott terepjáró. Nem történik semmi, de ettől kezdve minden fenyegetővé válik. A horizont forró remegése, az elhagyatottság, az iszonyú mozdulatlanság hirtelen félelmet gerjeszt. Mintha a műszerek is érzékelnék a térerősség baljós változását: lerobban a kocsi, bedöglik a rádiótelefon, amikor végre jön egy kamion, annak is rossz a rádiója.

A hangulatteremtés tehát kitűnő, de aztán el kell mesélni a történetet a nő (Kathleen Quinlan) elrablásáról, és a férfi (Kurt Russell) reménytelennek tűnő nyomozásáról. A fiatal rendező, Jonathan Mostow azonban nem olyan ügyes elbeszélő, mint amilyen jó hangulatteremtő. Nincs ereje mindvégig bizonytalanságban tartani a nézőt. Túl hamar elárulja a titkot, hogy a nőt egy helyi banda rabolta el, és ettől fogva már nem is olyan érdekes. A sztori szabályosan gurul az átlagos thriller felé. Nyílttá válik a küzdelem: jók és rosszak, a begyakorolt recept szerint. A végjelenet már-már nevetséges: az elrabolt hölgy, mielőtt megmentője karjába omolna, hanyag mozdulattal rászakít egy kamiont a még vergődő negatív főhősre.

A filmet egyesek a Nyom nélkül című pszichothrillerhez hasonlítják. Az alaphelyzetben van is némi hasonlóság, de a történet lélektanilag sokkal jobban kidekázott, akár a holland, akár az amerikai változatot nézzük. A Lerobbanva első tíz percében viszont Jonathan Mostow felvillant valamit, ami azt ígéri, hogy látunk tőle még jobbat is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1729