KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Jutalomutazás Dárday Istvánnal

A Hugó

Tóth Péter Pál

Domokos János portréfilmjének hőse nem áll piedesztálon, a társadalmi csapdákra figyelmes életmű magáért beszél.

 

A címben hivatkozott Jutalomutazás a Dárday István – Szalai Györgyi rendezőpáros 1970-es (óvatosan ír le ilyesmit az ember, de ezúttal nincs kétség:) remekműve. Kevés film készült, nem csak Magyarországon, de egyáltalán, amely ilyen tömörséggel adja vissza a létezett szocializmus nevetségesen pitiáner, mégis fenyegető, kisszerű és beszűkült, mégis a társadalom teljességét a jelentéktelen alávetettektől a felső vezetőkig átható, joviálisan nyomasztó atmoszféráját. Ez az „ajtókat berúgó” elsőfilm: élesen fogalmazó szatíra, breugeli bölcsességű, megbocsátóan szomorú körbetekintés a belső igénnyé vált szolgai létezés szánalmas megnyilvánulásain, egyszersmind a végletekig kontrollált társadalmi szerepek köréből való kitörés s az alattvalói beletörődés önpusztító sémáiból való szabadulás képtelenségét felmutató dráma. Ha Dárdayék filmjeire gondolok, nem csupán a szociális helyzetek érzékeny megközelítése ragad torkon (bár kevés játékfilm akad, amely az egyszerű ember perspektívátlanságát olyan erővel kényszeríti átélni, mint a Filmregény, amely a társadalmi cselekvés lehetetlenségét olyan nyilvánvaló tapasztalatként fogalmazza meg, mint a Harcmodor), hanem ez a minden kudarcos küzdelemre együttérzéssel tekintő alkotói attitűd.

Ezt az attitűdöt próbálja megragadni Domokos János a rendezőpáros „egyik feléről”, Dárday Istvánról készített filmjében. Amelyben – jelentős életmű ide, díjak és elismertség oda – Dárday nem áll semmiféle piedesztálon. A filmes körökben csak kamaszkori ragadványnevén, Hugóként emlegetett Kossuth-díjas egészen Hugó-szerű. Olyan egyszerűen fogalmaz, mint aki a haverjaival beszélget, sőt, vitat meg dolgokat – hiszen csakugyan a haverjaival, velünk, a nézőkkel beszélget. Nem leereszkedően, hanem mint egyenrangúakkal, lényeges gondolatokat fordítva le konyhanyelvre, hogy az is értse, aki nem beszél értelmiségiül.

A portré szükségképpen töredékes és a tempó nézőbarát frissessége érdekében számos kihagyással él. Hogy mik voltak a 78 éves akadémikus életének és munkásságának fordulatai, azt a film csak felvillantja – a teljes életút-interjú, mint minden MMA-s portrénál, egy archívumban áll az utókor rendelkezésére. Itt csak annyiban jelenik meg a származás (a proletárdiktatúrában kényszerűen deklasszálódott arisztokrata családi háttér), a magánélet (alkotótársa egyúttal élettársa is volt), a pálya (nem csak filmjeiről beszél aránylag keveset, de produceri tevékenysége is csak a Társulás Stúdió vonatkozásában van érintve), amennyiben segít megérteni az említett attitűdöt. Egy elmélázás a felvételek szünetében, a napozás élvezete, egy szálka eltávolítása felesége (a filmesztéta Tóth Klára) kezéből van olyan fontos itt, mint a művekről való értekezés. Az, hogy hogyan lép be gyermekkorának helyszínére, a ma óvodaként funkcionáló kastélyba, többet mond el a saját nemesi hátterét kívülállóként szemlélő rendezőről, mint akárhány, mégoly érdekes sztori. S a portréfilm készítőinek (a rendező-vágón kívül az operatőr Dömötör Péternek) van szeme észrevenni és van bátorsága a film voltaképpeni tárgyává tenni azt a belső utazást, amelynek csak leképezése a formailag egyféle road movie-ként kivitelezett portré, amely fizikailag Cserhátsuránytól a fővároson át Pápasalamonig, majd Komlóskáig tart, szellemi értelemben pedig a társadalomkritikus – szarkasztikus humorú vagy a jogos felháborodásra apelláló – játékfilmektől az egyszerű emberek által teremtett értékeket felmutatni kívánó dokumentumfilmekig ível.

 

Jutalomutazás Dárday Istvánnal – magyar portréfilm, 2017. Rendezte: Domokos János. Kép: Dömötör Péter. Vágó: Domokos János. Hangmérnök: Faludi Sándor, Kapcsos Vince. Gyártó: MMA. 52 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 16-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13785