KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apáca-show

Békés Pál

 

Szakállas közhely, hogy: „jó színész a telefonkönyvet is sikerre viszi”. De attól még igaz lehet. Íme a bizonyíték, az Apáca-show, melynek egyetlen körömfeketényi (ha van ilyen mértékegység) ötletecskéjét is más filmből merítették: a Kis szemtanúból. Amott egy nyomozó úgy védi meg a koronatanút, hogy visszaviszi övéi, az amish szekta földművesei közé. Emitt ugyanebből az okból egy apácazárdába. Amott a tanú egy kisfiú. Emitt kerekded fekete énekesnő. Amaz jó film. Emez... nagyjából mindegy. A főszereplő ugyanis Whoopi Goldberg, és a sápadt-soványka forgatókönyv, a vézna filmváz csakis arra szolgál, hogy a fekete sztár élettel töltse meg.

Ő pedig nem hagyja ki a ziccert. Felrázza kissé az apácarend szürke és merev szabályokkal körülvett mindennapjait. Életet visz a zárdába.

Sőt, lévén az egyetlen fekete a kolostor falai közt: színt. Az énekesnő avatott kézzel újjászervezi a nővérek katasztrofálisan hangicsáló kórusát, és nyomban vérbő soul és blues árad az oltár felé: adj reményt uram, óh adj, rappapadubappa wappem-búúúúúúúúúm. És az Úr ad, subidubisubidubidú.

Az már az ilyen típusú amerikai filmek megkerülhetetlen kötelme, hogy a soványka történetet tűzön-vízen át sikersztorivá gyúrják. Így tehát a lélekben lassanként a megigazulás útjára lépő (azelőtt igencsak vitatható erkölcsű) Whoopi némi kergetőzés után (el ne feledjük, hogy tulajdonképpen nem turnézik, hanem rejtőzik) a pápa előtt lép fel kórusával, és nemcsak a bíborosok, nemcsak az érsekek, hanem bizony még a Szentatya is subidubi-subidubidú.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1348