KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vágyak vonzásában

Reményi József Tamás

Az amerikai filmszínjáték talán leggyakoribb gesztusa: a (többnyire férfi) hős feszült pillanatokban, midőn zavarba hozzák avagy döntésre késztetik, lassú szemhunyás és légcsövig fojtott sóhaj kíséretében félrefordítja a fejét, benső énjével kimenekül a játéktérről – „időt kér” –, aztán éles szögből visszanéz, mintegy méricskélve partnerét, ajkán kesernyés mosoly, öngúny vagy sértettség honol, tetszés szerint, a lényeg az, hogy bonyolult lelki folyamatok gazdaságosan jelezve vannak. Amikor Richard Gere rövid idő alatt harmadszor mutatja be ezt a produkciót – tehát eléri a Dallas-színészek pszichológiai mélységeit –, már nyilvánvaló, hogy ez a film kevéssé fogja bővíteni ismereteinket azokról a férjekről, akik nem tudnak dönteni feleségük és szeretőjük között.

Az európai mozi-témák kizsákmányolása – művészileg – megint csak kevés hasznot hoz: Paul Guimard divatos kisregénye, Az élet dolgai (1967) és a belőle készült tisztes Claude Sautet-film (1969) még elmondott valamit a kötöttségek, kötelezettségek, intéznivalók törmelékhalmában elvesző érzelmi erőről, a két mű nyomán készült Intersection azonban ezt az elveszettséget, személyiségek és sablonon túli szituációk híján, nem képes közvetíteni. A néző emlékezetében valószínűleg csak Sharon Stone pompásan kivitelezett helyzetgyakorlata marad meg (amint a józan feleség kapkodva enged férje vágyainak a „meg nem felelő helyen és időben”), továbbá a rivális asszonyok diszkrét találkozása a különkülön magukénak hitt férfi halálakor.

És marad még, mint mindig, Richard Gere skótjuhászkutya-tekintete, a hölgynézők gyöngéd örömére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/06 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1176