KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/június
• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ember Robert Bresson portréjához
• N. N.: Robert Bresson filmjei
• Székely Gabriella: Verebek és emberek A moszkvai moziműsorból
• Margócsy István: Az Olvadás filmjei A negyvenegyedik és többiek
• Reményi József Tamás: A lelkiismeret receptje Gondviselés
• Koltai Tamás: Sorsdrámával a falon át Beszélgetés Maár Gyulával
• Michałek Bolesław: „Csak itthon tudok filmet csinálni” Beszélgetés Andrzej Wajdával
• Molnár Gál Péter: Szociológiai musical Tánckar
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Otthonkeresők Sanremo
• Kovács András Bálint: A kívülállás dühe Pécsi Amatőrfilmszemle
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A kicsi kocsi legújabb kalandjai
• Hirsch Tibor: Hubertusz vadászat
• Tamás Amaryllis: Álomszerelem
• Faragó Zsuzsa: 90 nap
• Nagy Zsolt: A cápa 2.
• Nagy Zsolt: Biztos halál
TELEVÍZÓ
• György Péter: Egy film Kassákról, de nem őérte
• Kassák Lajos: Gró Lajos portréjához
• Keserű Katalin: Nature morte és pfz
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Amerikai ballada
POSTA
• Pálos Miklós: Addig is... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Addig is... Szerkesztői válasz

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Gillo Pontecorvo (1919–2006)

Bikácsy Gergely

 

Október közepén, a Római Filmünnep kezdete előtt egy nappal halt meg. A nekrológok és az emlékvetítések után némi csodálkozással fedezhettük fel, hogy bár elfeledett rendezőnek látszott, mégsem egészen a múlthoz tartozik. Néhány dokumentum-kísérlet után az 1960-as Kápó teszi ismertté a nevét. Az egyik első új szemléletű, az addigiaknál keserűbb, kevésbé patetikus, kevésbé egyszínű film a koncentrációs táborok világáról. Volt benne valami közös Andrzej Munk Nő a hajón című befejezetlen remeklésével. (Hosszú évek múltán a nagyon távoli rokon, Angi Vera története juthatott párhuzamként a tágabb képzeletű néző eszébe...)

1965/66-ban Franciaországban betiltják Az algíri csata című, friss sebeket feltépő, dokumentáris eszközöket használó két órás filmjét. Az esetnek hatalmas politikai és kritikai visszhangja van, végül a velencei fesztivál Arany Oroszlánját kapja meg. Máig ez a legemlékezetesebb filmje: művészileg megkophat, de dokumentatív ereje és feszültsége máig hitelessé, gazdag történelmi vitákra alkalmassá teszi. Művei mindig „bizonyítani” akartak valamit, és ugyancsak erős tehetség kell, ha a rendező nem akar már leforgatásakor avulttá, sok esetben iskolás-nevetségessé (viszolyogtatóvá) válni. Pontecorvo Algíri csatája ma ugyanúgy megosztaná a nézőket, mint születésekor, sodró erejétől ellenzői sem szabadulhatnának. Pályájának csúcsára érkezett. A hetvenes évek végén az ETA utolsó nagy Franco-korszakbeli merénylete hátterét próbálta fikcióval átvilágítani – sikertelennek ítélték, s később sem keltett új figyelmet.

Hadd idézzem most 1970-es Queimada című filmjét. Valahol az Antillák szigetén hatalmas népi felkelés söpör el egy zsarnoki rendszert. Az amerikai kormány az új, felszabadító népvezér mellé áll (Marlon Brando játssza a tanácsadót). A naiv népfi zsarnok lesz: óriási felkelés körvonalai sejlenek fel rezsimje ellen... Átlátszó történelmi parabola? Ördög tudja: én többféle parabolát és „üzenetet” láttam benne, többféle politikai tanulságot. Erre is visszarévedve Pontecorvo életművét meglehetősen nyitottnak érzem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8838