KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/június
• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ember Robert Bresson portréjához
• N. N.: Robert Bresson filmjei
• Székely Gabriella: Verebek és emberek A moszkvai moziműsorból
• Margócsy István: Az Olvadás filmjei A negyvenegyedik és többiek
• Reményi József Tamás: A lelkiismeret receptje Gondviselés
• Koltai Tamás: Sorsdrámával a falon át Beszélgetés Maár Gyulával
• Michałek Bolesław: „Csak itthon tudok filmet csinálni” Beszélgetés Andrzej Wajdával
• Molnár Gál Péter: Szociológiai musical Tánckar
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Otthonkeresők Sanremo
• Kovács András Bálint: A kívülállás dühe Pécsi Amatőrfilmszemle
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A kicsi kocsi legújabb kalandjai
• Hirsch Tibor: Hubertusz vadászat
• Tamás Amaryllis: Álomszerelem
• Faragó Zsuzsa: 90 nap
• Nagy Zsolt: A cápa 2.
• Nagy Zsolt: Biztos halál
TELEVÍZÓ
• György Péter: Egy film Kassákról, de nem őérte
• Kassák Lajos: Gró Lajos portréjához
• Keserű Katalin: Nature morte és pfz
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Amerikai ballada
POSTA
• Pálos Miklós: Addig is... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Addig is... Szerkesztői válasz

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

D’Artagnan lánya

Déri Zsolt

Bertrand Tavernier érdemei számosak. Kiváló filmtörténész, akinek nem derogált, hogy Az amerikai mozi harmic éve című alapművét két évtized elteltével Az amerikai mozi ötven éve cím alatt naprakészre bővítse. Olyan míves filmek rendezője, mint a Halál egyenes adásban vagy a Vidéki vasárnap. A Coup de torchon gyarmati krimijében elsőrangú fekete humorról tett tanúbizonyságot, a Béatrice passiója középkori drámájában pedig élete legjobb szerepét bízta a más rendezők által leginkább csak csodaszép díszletként használt Julie Delpyre. Ötven felett dupla sebességre kapcsolt a mester, az elmúlt két év alatt három filmet forgatott: kettő közülük – a drogzsarukat bemutató L 627 és a tizenéves gyilkosokról szóló A csalétekkemény, kegyetlen, realista vádirat, a D’Artagnan lánya ellenben habkönnyű, önironikus muri. Leginkább azoknak ajánlható, akiknek csak homályosan rémlik A három testőr, így arra sem emlékeznek, hogy a gonosz Milady cselszövése folytán a kis Constance elhalálozott, mielőtt még bárminemű gyermeket szülhetett volna D’Artagnannak. Aki csak a Walt Disney-stúdió legutóbbi infantilis adaptációját látta, már meg sem hökken, ott az éppen Julie Delpy által megtestesített díszlet-Constance ugyanis életben maradt.

1654-et írunk. Egy jövendő afro-amerikai menekül a francia erdőben, majd beront egy kolostorba, ahol a rendfőnöknő folyékonyan beszéli az elefántcsontpartit (Zombikokena? Kuzubulandi!). Az üldözök ölnek és dúlnak, erre a klastromban felcseperedett címszereplőnő férfiruhát ölt, és meg sem áll Párizsig, hogy rég (nem) látott atyjától, D’Artagnantól kérjen segítséget. A morc öreg gascogne-i kötélnek áll, és előkeríti hajdani testőrcimboráit (az egyik ingeket vasal, a másik arcpakolásban dédelget egyházatyai ambíciókat, a harmadik meg már maga sem tudja hányas ügynök), hogy egy utolsó utáni kalandban ismét megmentsék egy gonosz összeesküvéstől a francia királyság intézményét. Ezúttal segítségükre van a kardforgatás tudományát génjeiben hordozó címszereplőnő és hódolója, a jobbára csak tollat forgató Toprongy Quentin.

Bertrand Tavernier és muskétásai elkészítették a Húsz év múlva alternatív változatát, de közben egy pillanatig sem vették komolyan magukat. A kardozós filmet nézni 1996-ban már ásítóan unalmas dolog, ám Philippe Noiret, Samy Frey és a többiek jókat bohóckodnak, Tavernier pedig – akárcsak a Béatrice passiójában – ismét egy ügyetlen, kissé feminin ifjoncot játszat el Nils nevű fiacskájával. Sophie Marceau Zulawski alatt volt már jó színésznő, ezúttal azonban sem előnyére, sem hátrányára nem válik a produkciónak.

A végén aztán egyenként előjön mindenki, bemutatkoznak és vigyorogva meghajolnak a kamera előtt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=199