KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/május
• Zalán Vince: AIDS, Csernobil és...? Nyugat-Berlin
• N. N.: Ami az enciklopédiákból kimaradt Vitaest Nyugat-Berlinben
• Gambetti Giacomo: Erkölcsi elégtétel Morónak
• Rubanova Irina: Gyilkosságok a katedrálisban
• Juhász Gyula: „Békévé oldja...” Én is jártam Isonzónál
• Ardai Zoltán: A csúf Paris almái Szépleányok
• Körner Éva: Az absztrakt és konkrét szobrász: Pauer Gyula
• Koltai Tamás: Ló is, darázs is Laura
• Klaniczay Gábor: Andy Warhol
• Nóvé Béla: Élet és idézet Távol Afrikától
• Melocco Miklós: A botrányos festő Caravaggio
• Ádám Péter: A legenda születése
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A sánta dervis
• Koltai Ágnes: Bolygók együttállása
• Bikácsy Gergely: Találkozás és búcsú
• Báron György: Kétségbeesve keresem Susant
• Baló Júlia: Elmenni, visszajönni
• Faragó Zsuzsa: A halált a hangyák hozzák
• Tamás Amaryllis: Utazások egy régi autómobilon
• Schreiber László: Én a vízilovakkal vagyok
• Farkas Ágnes: Gyermekkorunk tangója
• Kabai József: Vigyázat! Életveszély!
• Gáti Péter: Ellencsapás
VIDEÓ
• Timár Péter: Vitrinemben verik a tüntetőket Képernyő kontra filmvászon
KÖNYV
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Larousse-filmlexikon – és mi

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Nyári visszapillantó

Faragó Vilmos

 

Humorkaszezon. Molnár Gál Péter nevezte el így a nyári televíziós műsorok időszakát, s ha figyelnénk egymásra (ha olyan időket élnénk), használatba kéne vennünk ezt a szellemes összetett szót, mert véle új nevet kapott egy régi gyakorlat: a közönség lebecsüléséé. Nyáron könnyű műsor kell a népnek, ősszel-tavasszal félnehéz, télen súlyos. Mintha igényeink nem belülről fakadnának, hanem – akárcsak a gyomorfekélyes szúrást, a szénanáthát vagy a neurózist – az évszakok parancsolnák ránk. Van-e vajon humorkaszezon Kubában. Hawaii-on, Elefántcsontparton vagy bármelyik országban, ahol nincs ősz-tél-tavasz, mert örökké tart a nyár?

Következzék mindenesetre néhány nyári jegyzet – a Filmvilág hosszú nyomdai átfutási ideje miatt – októberben.

 

 

Jubileum

 

De előbb egy személyes kitérő. Önünneplésül. Egy éve írok televíziós jegyzeteket a Filmvilágba. Alkalmankint hat gépelt oldalt, ez egy év alatt összesen hetvenkettő. Három és fél ív: kis könyv, de legalábbis brosúra. Az ember hiú, a mennyiséget is teljesítménynek érzi. És várja az elismerést. Várhatja. Egyet kap mindössze, de onnan, ahonnan nem is remélte: a televíziótól. A Stúdió ‘84-ben azt nyilatkozta Sükösd Mihály a Faustus-sorozat kapcsán írt jegyzetemről, hogy elborzadva olvasta. Épp előtte panaszoltam: a Stúdió ‘84 kulturális ajánló magazin, holott kritikai fórum (is) lehetne, Sükösd nyilatkozata tehát kellemesen rámcáfolt. Vannak ilyen örömök az életben.

 

 

Olimpia

 

Ha nem is érti egészen, állampolgárként fegyelmezetten tudomásul veszi az ember, hogy az olimpia pedig elmaradt. De nem hallgathatja el, hogy a nézőt pótolhatatlan veszteség érte ezzel. Sportizgalmak, két héten át, napi több órában, ilyet 1988-ban kap legközelebb (ha kap) – ez nyolc év koplalás. És a néző hagyján. De a televízió! Úgyszólván létjogosultságát veszítette el, hiszen mégsem azért van elsősorban, hogy moziban is megnézhető filmeket sugározzon. Hanem azért, hogy „távolba lássunk” vele. Ez esetben egészen Los Angeles-ig.

 

 

„Messer Milione”

 

Az is bizonyos, hogy a műsorszerkesztés az olimpiát szánta eredetileg a nyár szenzációjának. Két hét gondtalanság a főműsoridőben, csak a technika dolgozik, meg a sportosztály ügyeletese a stúdióban, a többség akár nyaralni is mehet egyszerre, ahogy az Egyesült Izzó szokott. Az már a műsorszerkesztés rejtelmeihez tartozik, hogy a végülis közvetített produkciók közt mi volt az, amit eredetileg későbbre szántak, s aztán hiátustöltőként le kellett emelniök a kamrapolcról. Beavatatlanként csak feltételezem, hogy a legnagyobb befőttesüveg ezek közül a Marco Polo volt. A hiányért neki kellett elsősorban kárpótolnia a nézőt. Hiszen az ő nagy menetelése Velencétől Khanbalikig (és lovaglása, meg birkózása a mongol bajnokkal) sportteljesítménynek sem utolsó.. Szegény Marco roskadozott is a teher súlya alatt, de nagy csalódást végülis nem okozott a sportrajongóknak. Lírai lélek, gyanúsan huszadik századi humáneszmékkel, de törhetetlen fizikum. Kalogathia – ahogy az olimpiai játékok kitalálói, a görög mondák. (És remek – talán ADIDAS-gyártmányú – lábbeli, melyet a hosszú úton egyszer sem kellett cserélnie.)

Ami történelmi eredetijét illeti, csak annyi bizonyos felőle, hogy valóban élt. Hogy járt-e Kínában, vagy ki sem mozdult Itáliából, csak a kocsmai matróztörténeteket színezte személyes kalandokká, hogy elámítsa velük Rustichello nevű írástudó rabtársát a genovai börtönben, senki sem tudja. Sőt, hogy volt-e egyáltalán a genovai börtönben és létezett-e Rustichello, ez sem bizonyos, hiszen az „eredeti kézirat” elkallódott, csak latin és francia nyelvű „romlott” másolatai ismeretesek. A kalandok hitelét az is kétségessé teszi, hogy – mint Szuhay-Havas Ervin írja – Marco Polo velencei gúnyneve „Messer Milione volt, az általa emlegetett óriási számok és fantasztikus történetek miatt”. Ez a történelmi hiteltelenség azonban egyáltalán nem csorbíthatja egy „romlott” szöveg alapján készült tévésorozat, művészi hitelét, sőt. Garay János versének és Kodály Zoltán dalművének épp az ad mesei hitelt, hogy obsitosuk vén kocsmai hazudozó volt.

Az olasz tévésorozat készítői szabadon bánhattak az anyaggal, előállítottak hát egy olyan színes filmet, amely kalandéhségünket is csillapította, ismereteinket is bővítette, vallási-nemzeti türelmetlenségünkre is, Európa-centrikus elfogultságunkra is rápirított. Két hatáselem persze egymás ellen is dolgozott; az ismeretközlő szándék lassú tempót diktált, nagy tablókat, folklór-részletezést, a szabvány kalandfilmek fölpergetett tempója helyett. De fő erénye éppen ez volt, hogy ismeretközlő mese akart lenni és nem szabványos kalandfilm. A főszereplő Ken Marshall pedig igazán megnyerő fiatalember: mai srác, aki elhiszi és eljátssza egy velencei Háry János meséit.

 

 

A bőr

 

Ezzel is az olaszok segítették ki a műsorszerkesztést: Az európai ember című sorozattal. Még gyanúsabb, hogy eredetileg őszi-téli fogyasztásra szánódott, hisz mihelyt az olimpia végetért, rögtön száműzték a második műsorba. Alighanem önkritikus meggondolásból is: az idegen területen mozgó Folco Quilici emlékezetes sorozatokat készített korábban Indiáról vagy az iszlámról, hazai területen azonban eltévedt: Az európai ember már-már komikusán zagyva filmsorozat volt. Mintha a több kilométernyi filmanyag ötméteres darabokra szabdalva összekeveredett volna a vágószobában: tücsök és bogár váltogatta egymást. Rendezőelvet csak a sorozat darabcímei jelentettek, ami az egyik cím után következett, az a másik után is következhetett volna. És mulatságos aszinkronitás a szöveg meg a képi dokumentáció között. Szüreti ünnep Svájcban, kaszáló parasztok, méneshajtás a Hortobágyon, járókelők a nagyvárosi utcán, fennkölt narratori halandzsával leöntve. Európai történelem, a történelemformáló erők

bemutatása nélkül és a történelem tárgyi emlékeinek kapkodó-hiányos bemutatásával. A néző szinte kényszeríttetett arra, hogy Karinthy Frigyesre gondoljon: A bőr című vetített képes előadásra. Hang: „Már a régi görögök is ismerték a bőrt”. Kép: a római Colosseum. A műsorújság ismertetője így fejeződött be: „Egy ismeretterjesztő film akkor tölti be feladatát, ha okos, mint Salamon király, szép, mint egy gótikus Madonna és izgalmas, mint egy krimi. Ha mi, nézők, várjuk a folytatást.” Nos, Az európai ember olyan okos, szép és izgalmas volt, mintha az ismeretterjesztés paródiájaként készült volna. És olyan mulatságos. Mi nézők, legföljebb ezért vártuk a folytatást.

 

 

Kik kérték?

 

Láttam, valamikor augusztusban, egy Önök kértéket is. Táncdal, kabaréjelenet, magyar nóta. Huncut ígéretcsillogás a műsorvezetőnő szemében: „Most aztán jól fognak szórakozni.” Mézmosoly. A vendég táncdalénekes arcán is. Már valamikori jelentkezésekor sem up to date énekstílus, küllem, modor. Azóta: még nagyobb stíluskonvergencia. Szirupdalok, tremuláló fejhang. De: óriási, kitartó népszerűség. Nem is aranylemezek. Platinák. A kabaréjelenet: régészeti lelet a kabaré nagykörúti korszakából. Idióta királyi pár, palotába besurrant piti szélhámos, akit a monacói hercegnek hisznek. Tévesztéskomikum. De nem is ez a baj, hanem a színészi ripacskodás. A magyar nóta: két töltött galamb, lenfehér parókával, prímásmosoly, mudal, műbánat, műripityom. Valami kétségbeejtő szánalmasság mindvégig. Szórakoztatóipari mélypont. Huncut teljesítménycsillogás a műsorvezető szemében: „Remélem, jól szórakoztak!” Kik? És most nagyon csúnyát (antidemokratikusat?) kell mondanom: akik kérték, azok szórakoztak jól. A nézők. A nézők legigénytelenebbjei. Akiknek a legrosszabb az ízlése. Különben nem kérték volna. De az is bolond (vagy sznob?, vagy arisztokratikus?), aki rájuk neheztel. Csak azért kérhették, mert volt miből kérniök. Amikor a közönségízléstelenség találkozik a műhelyízléstelenséggel. Ahány Önök kérték, annyi művelődésszociológiai mintavétel: ez van. Lehetetlen, hogy a műsorvezetőnő ne érezné: milyen ízlésközegben mozog ilyenkor. A sekélyességnek is milyen paradox mélységeiben. Talán ezért mosolyog olyan kitartóan. Talán ezzel tiltakozik munkaköri szerepe ellen, ezzel a hamis mosollyal. Ezzel a humorkaszezoni mézzel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 58-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6308