KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/május
• Zalán Vince: AIDS, Csernobil és...? Nyugat-Berlin
• N. N.: Ami az enciklopédiákból kimaradt Vitaest Nyugat-Berlinben
• Gambetti Giacomo: Erkölcsi elégtétel Morónak
• Rubanova Irina: Gyilkosságok a katedrálisban
• Juhász Gyula: „Békévé oldja...” Én is jártam Isonzónál
• Ardai Zoltán: A csúf Paris almái Szépleányok
• Körner Éva: Az absztrakt és konkrét szobrász: Pauer Gyula
• Koltai Tamás: Ló is, darázs is Laura
• Klaniczay Gábor: Andy Warhol
• Nóvé Béla: Élet és idézet Távol Afrikától
• Melocco Miklós: A botrányos festő Caravaggio
• Ádám Péter: A legenda születése
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A sánta dervis
• Koltai Ágnes: Bolygók együttállása
• Bikácsy Gergely: Találkozás és búcsú
• Báron György: Kétségbeesve keresem Susant
• Baló Júlia: Elmenni, visszajönni
• Faragó Zsuzsa: A halált a hangyák hozzák
• Tamás Amaryllis: Utazások egy régi autómobilon
• Schreiber László: Én a vízilovakkal vagyok
• Farkas Ágnes: Gyermekkorunk tangója
• Kabai József: Vigyázat! Életveszély!
• Gáti Péter: Ellencsapás
VIDEÓ
• Timár Péter: Vitrinemben verik a tüntetőket Képernyő kontra filmvászon
KÖNYV
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Larousse-filmlexikon – és mi

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miss Daisy sofőrje

Ardai Zoltán

 

A hetvenes évek „ausztrál új filmjének” kiválóságai többnyire amerikaiakká lettek azóta: Peter Weir, Nicholas Roeg, meg a (Kanadából elindult) Ted Kotcheff után Bruce Beresford is, Hollywoodban rendez. A világfilm szegényedett ezzel, ők maguk azonban mégiscsak jól jártak. Otthon, ki tudja, talán már mindegyikük némán gubbasztana, így viszont akár csupán Beresford lágyan akadémikus idei munkája (egy 1985-ös, tartós sikerű színdarab moziváltozata), egész halomnyi Oscart vont magára. A címszereplők: miss Daisy, egy idős, tündérszerű zsidó úrhölgy – egykoriban még nélkülöznie kellett majd újgazdaggá lett, mígnem az évek valódi arisztokratikus bájt hívtak elő belőle –, valamint sírig hű barátja, Hoke, ez a sokat kuncogó, ősz néger sofőr, aki összezárt ajkait gyakran csüccsentgeti előre, valamelyest Clark Gable-t idéző módon. (Hoke-t szemlélgetve afelől hamar megnyugodhatunk, hogy lénye az úr–szolga-viszony dolgában nem rejt Édes Anna-i mélységeket.) A színhely: a Dél, rasszizmus-terhes levegőjével. Daisy háza Atlantában áll, de az öreg pár, negyedszázados (1948-ban induló) kapcsolata során átautózgat Alabama államba is. A környezetrajzra – kezdve az inggallérformák és autótípusok történetén – Beresford és gárdája aprólékos gondot fordított. Túlságosan nagyot is ahhoz képest, hogy a film, hű maradván az eredeti darab jellegzetesen középszerű szemléletmódjához, úgy sem kerülhette el a nagymérvű hasonlóságot a forintkeretből készült, kedvesen kongó Tolnay–Páger-féle tévéjátékokkal – Packard- és Hudson- karosszériafazonok idevagy oda.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4052