KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/március
• Grunwalsky Ferenc: Andrej Tarkovszkij
• Kovács András Bálint: Az idő betegsége Tarkovszkij Nosztalgiája
• Szilágyi Ákos: Az idő betegsége Tarkovszkij Nosztalgiája
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Báron György: Léhán, komolyan Magyar film, 1986
• N. N.: A MUOSz Filmkritikusi Szakosztályának díjai
• Lukácsy Sándor: Gyász-zsoltár, (félig) gyerekhangon Elysium
• Barna Imre: „Nagy átverések folynak itt” Vakvilágban
• Kósa Ferenc: A Béres-ügy Naplójegyzetek
• Nagy László: Megszületett Híradás egy ígéretes hatású szerről
• N. N.: Az utolsó szó jogán Potréfilm dr. Béres Józsefről
• Bikácsy Gergely: A tájfun szeme Nantes
LÁTTUK MÉG
• Waszlavik László: Magic – Varázslat (A Queen Budapesten)
• Nóvé Béla: Veszélyes őrjárat
• Schubert Gusztáv: Nő a volánnál
• Ardai Zoltán: Sárga Haj és az Arany Erőd
• Nagy Zsolt: Asterix, a gall
• Baló Júlia: Szikét kérek!
• Tamás Amaryllis: Békés ég
• Mannhardt András: A gésa
• Nagy Zsolt: Rock Rióban
• Schreiber László: Hajnalcsillag
• Nóvé Béla: Kakukk a sötét erdőben
TELEVÍZÓ
• Kazovszkij El: Mnouchkine Molière-je avagy a színház és Jákob létrája
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Cary Grant (1904–1986)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A játék ördöge

Ardai Zoltán

 

A húszas évek reneszánsz kedvű Amerikája – dzsessz! boksz! szeksz! – nagy ígéret volt. Sőt, hogy a negyvenes évek végére az európai művészek fele is odatelepült, majd pedig feltört a rock... De jobb hagyni, mindez csupán méla emlék egy oly korban, amely hovatovább még a néger alkotókba vetett hagyományos bizalmat is elemészti. Spike Lee mozi-ódája, mely a mai amerikai kosárlabda világrend-konstituáló viszonyairól szól (a piramis csúcsát az NBA-versengés jelenti), merőben felesleges, nyitott kapukat döngető, ízetlenül stréber szellemű kinyilatkoztatás. Élvezeti értéke nagyjából A haza hű fiai című katonai tárgyú szovjet produkcióéval egyezik meg. A nagy különbség az, hogy míg e hajdani filmre a nézőket (csupa elemistát) díjmentesen, ám annál szigorúbban beterelték, a mostanira saját jószántukból mennek el az emberek. Állítólag eddig már csaknem ötvenmillió dollárnyi összeget fizettek be érte ott, a fensőbb kosárlabda hazájában. A játék ördögének munkája félelmetes a nemzedékeken. Örömmé lett a leckefelmondás. Lee is ezt darálja: amit a világon bárkinek is érdemes lehet elérni, az mind folyvást szemmel látható, prímán áttekinthető; ami az életben rossz, az a versenyszellem kisiklása (a papa késő este is edzeni akarja a fiát, ellöki a mamát, ez elesik és a földön is marad holtan), ami pedig jó, az a versenyszellem rendeződése;az örök kosárlabdában ott van minden, és menő kosárlabdás a nőkre végzetes.

A profik drága szép labdája itt ível most a profi tévé-lassítások után profi mozilassításban is. Ő van égen, földön, víztükörben, eszme csak övé jut eszedbe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4005