KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Deme Gábor (1934–1984)

Mihályfi Imre

 

Miért ilyen korán? Miért erejének teljében? Miért, hogy csak ilyen rövid életút adatott számára? Hiszen csak most töltötte be 50. életévét. A tragikus dilemmát, hogy mit és mennyit tudott volna még tenni, alkotni, adni, nem tudjuk megválaszolni. Csak azt tudjuk, hogy ő mindig sokat adott. Ez volt az élete, a hivatása. Dramaturg volt, és azok között is a legkiválóbb. Hálátlan missziót teljesített, szerzőknek és rendezőknek bábáskodott alkotásaik létrejötténél. Szívét és lelkét adta hozzá, hogy azután a siker kapujában visszaforduljon és átengedje sokszor a maga részét is, másoknak. Ezt olyan természetesen tette, s mi olyan természetesen tudtuk elfogadni...

Voltak-e saját álmai, vágyai? Lehet, hogy igen. De ő megkötötte a maga külön egyezségét az élettel. Önmaga jelölte ki a helyét.

Nagyon sokat dolgozott, majdnem minden műfajban. A világ- és a magyar irodalom klasszikusainak tolmácsolásában éppúgy otthon volt, mint korunk problémáinak megfogalmazásában. Művek sora került ki a keze alól, féltéssel kísérte azokat a megvalósulás utolsó pillanatáig. Így tette szebbé, értelmesebbé, talán boldogabbá pályánkat.

Küzdött a kór ellen. Mi pedig tehetetlenül néztük és reménykedtünk a csodában. A sors nem volt hozzá irgalmas, kemény próba alá vetette.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6365