KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Háborús bűnösök – önmagukról

Börtönbeszélgetések

Lengyel László

 

Szirmai Rezső Fasiszta lelkek című, 1946-ban a Faust Könyvkiadó gondozásában megjelent interjúkötete, mely a háborús főbűnösökkel a börtönben készült „pszichoanalitikus beszélgetéseket” tartalmazza, azon kevés irodalmi kordokumentum közé tartozik, melyek hű képet adnak arról, hogyan élték át, milyen erkölcsi és politikai színvonalon fogalmazták meg – a per kapcsán – a történelmi felelősség kérdését a kortársak, így kapcsolódik az e könyvből felidézett három interjú A magyar nép nevében című dokumentumfilm bemutatójához. De Grassy József, Zöldi Márton alakját olyan alkotásokból is ismerheti a magyar néző, mint Kovács András Hideg napok, Sára Sándor Pergőtűz és legutóbb Gazdag Gyula Társasutazás című filmje.

Csapdába esett az analitikus, amikor a magyar háborús bűnösökkel interjúkat készített népbírósági tárgyalásuk előtt. Be kellett bizonyítania magának és az olvasónak, hogy a kérdezett emberek eltorzult szellemi alkatúak, elfajult erkölcsi tudatúak, nem normálisak, hiszen olyan bűnöket követtek el, amelyre normális ember nem vetemedne. Ugyanakkor igazolnia kellett, hogy a büntethetőség szempontjából teljesen normálisak, tisztában vannak felelősségükkel, hogy elítélhesse a bíróság és a társadalom őket. A jól-rosszul elkészített interjúkat olvasva a mai olvasóban is felmerül a kérdés: nem tökéletesen őrült-e Szálasi Ferenc nemzetvezető, olyan mértékben, hogy egy külön álomvilágban él, amiből ki sem mozdítható?

Feltűnhet Szálasi önvallomásainak „gyakorlottsága”. Kétségtelen, hogy olyan emberről van szó, aki folyamatosan vezetett egy „pszichoanalitikus naplót” a maga számára. Az ilyen napló szinte mindig filmszerű: aprólékosan vágott képek gyors egymásutánja, pontosan láttatott színekkel. Szálasi álmai képileg is megfogalmazottak: valóban magunk előtt látjuk, ahogy Jézussal vonul egy mennyei mezőn, maga után más és más színű nyomokat hagyva. Az önmagával találkozó ember leírása is mintha a 30-as évek filmvilágából lépne elő.

Külön érdekessége Szálasi szövegének a nyelve. Mert ugyanaz a Szálasi, aki nyelvteremtőnek mutatkozik a politikai nyelvben, és megteremti sajátos és egyéni szóösszetételeit („rögvalóság”, „vérvalóság”, „fajtestvér” stb.), és aki politikai beszédeiben a bonyolult körmondatokat elvágó éles tőmondatokkal operál – mintegy Mussolinit utánozva –, most színesen, saját szóösszetételei nélkül beszél. Csak elgondolkodhat az ember, hogy milyen mélyebb hatást tett volna a magyar nyelvre, ha a Szálasi-uralom hosszabb ideig tart, hogyan épült volna be mindennapos szóhasználatunkba és alakította volna ki a hungarista nyelvet, az olasz fasiszta „nyelv” és a Harmadik Birodalom nyelvének mintájára. Hogyan tanultuk volna iskoláinkban a vezér álmát, hogyan lett volna tankönyveink negyedik olvasmánya a vezér gyermekkora és boldog családja a „szeretett család” címmel. És lenne „életelvünk”, mert folyamatosan nevelnének minket egészen kis korunktól a halálig.

„Álarcának szemrésein át csillogó tekintettel figyel bennünket a történelem”. (Jurij Olesa)

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6162