KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Játszóterek banditái

Faragó Zsuzsa

„Apám azt mondja, a Donald kacsa nagyon gyerekes volt” – közli egy mai norvég gyerek ízig-vérig felnőttes környezetben: fülén walk-man, keze egy játékautomata gombján. A kép ismerős és kellőképpen elidegenedett. Ám amikor baj van – sorra tűnnek el a lakótelep zsebkendőnyi játszóterei, egy éjszaka alatt(!) autóparkolók kerülnek a helyükre –, félre játékautomata, félre képregény, összefognak a gyerekek, harcolnak, és természetesen győznek.

Kicsit hányaveti elnagyoltsággal, néhol bágyadt tempótlansággal sorjáznak az események ebben a filmben, tanácstalan is vagyok, kinek ajánljam: felnőtt-figyelmeztetőnek zaklató, de nem elég végiggondolt, gyermek-szórakoztatónak fantáziadús, de lassú és kedélytelen.

Nem abban különbözik minden idők gyermek-filmjétől, hogy a szereplőket ez a walk-manes, játéktermes, szupermenes világ veszi körül, hogy harcuk során legfőbb ellenségük egy hatalmas számítógép, nem: ebben az egyébként minden elemében klasszikus történetben nincsenek szülők. Vannak felnőttek, ők a játszóterek gaz ellenségei, elrajzoltan ijesztőek, buták, nevetségesek, de a gyerekek életében még akadályként sem szerepelnek értetlen vagy aggódó vagy bolondos szülők. Ez teszi kedélytelenné és végül is szomorúan elidegenedetté Ola Solum filmjét. Ez, és nem a sci-fisen fotózott csillogó szörny – egy dömper, amint kidönti a játszótér kapuja fölött ívelő szivárványt –, nem a békásmegyeri lakótelep látványa, meg az autók, autók, autók... Mert – s ez ennek a filmnek egyetlen reményteli tanulsága – a kulisszák ugyan megváltoztak, a mai gyerekek természetes mozdulattal fogadják el és használják a felnőttek nagyon is gyerekes automatakultúráját, ám közben ugyanolyan kalandéhesek, tevékenyek, játékosak és összefogni képesek, egyszóval ugyanolyan gyerekek, mint minden idők gyerekei, mondjuk, Donald kacsa uralkodásának idejéből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6025