KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A fehér törzsfőnök

Nóvé Béla

 

„He’s comin’ back...” – búgja a film kísérődala (Joan Baez fátyolos reminiszcenciája), s csakugyan: a „jó vadember” folyvást visszatér – ha egyebütt nem, a tengerentúli kalandfilmekben, hol úgy látszik, több keresnivalója akad, mint az örök vadászmezőkön, netán egy mai dél-dakotai rezervátumban.

Történetünk két ily nemes vadja: a sziúk sápadt-arcú főnöke, Fehér Ló (Ante Morgan), és fia, Koda, meglehetősen sápatag, verteién figura, aligha ér fel a valódi vagy legendabeli elődökig, kik a romlatlan bennszülött mítoszát Amerikában és a Kontinensen egykor oly nagy népszerűségre emelték. Hőseink szőkék és kék-szeműek, ahogy illik, elszánt igazságkeresők, csakhogy yankee-nek túl „vadak”, sziúnak meg túlságosan is szelídek. így azután – mindkét értelemben – határhelyzetbe kerülnek: a határon próbálnak békebíráskodni fehérek és indiánok ádáz viszályában. A sorozatos erőszak, bosszú, és ellenbosszú azonban – hála Kodának s a vértelen ellenállás doktrínáját magukévá tevő sziú harcosoknak! – mégsem fajul háborúskodásig. Black Hill a béke hóna, a sziúk szabad birodalma marad, s a történet ezen nyájas, elégtételosztó befejezését nem felhőzhetik az egykori tények: Custer ezredes árnya, a tömeges mészárlások, a Little Bighorn-i csata, mely e békebeli idillt csakhamar, s mindörökre szertezúzta... „Nekünk a legenda kell! Mit számít a történet igazsága?” – veti oda hetykén, magabízóan egy másik western, A szenátor újságírója. S ugyan ki vitatná a legenda- és filmgyártó fehérek e diadalmas „igazát”?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/06 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5800