KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Békés ég

Tamás Amaryllis

 

A szovjet légelhárításról készült film az „ésszerű nukleáris politikáért” gondolat propagandája is lehetne, de nemcsak szemléletében nem újszerű, hanem a légelhárítók, a háborús döntéshozók munkájának alátámasztásául sem szolgálhat. Laposan banális, holott a csernobili időszámítás táján lehetne merészebb, őszintébb. A háborús fenyegetettségről infantilisan fecsegni, azt felületesen érinteni, felelőtlenül álkomolykodni – ijesztő ízléstelenség.

Napilapunkban olvasom, hogy bár a béke is történelem, történelemtanításunkban is háborúcentrikusak vagyunk. S én ugyan nem képzelem magam a nézőtéren „a békére vágyó jó embernek”, de azon naivak közé tartozom, akik a túlélés egyetlen alternatívájának a világbéke megegyezéses fenntartását hiszik. A tények ugyanis riasztóbbak a filmen felvetetteknél: a Trident rakéta hatóereje nyolc második világháborút képes produkálni: az akkor felhasznált három megaton-nányi robbanóanyag csak hatezred része a világon ma felhalmozott nukleáris készlet robbanóerejének... Ha ezeket a valóságos tényeket, illetve az ezzel kapcsolatos bonyolult, sokrétű összefüggéseket nem fejezi ki árnyaltan a film, ha a főkonstruktőr figurájában nem találom kortársam gondolatvilágát, ha a tudós megszállottságot merevség és üresség, fásultság és felesleges hősködés pótolja, akkor hiába várom, hogy megismerem akár egy különös környezet teljességét, akár egy számomra ismeretlen világ hétköznapiságát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5590