KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kamaszok a háborúban

Gelencsér Gábor

 

Berlin, 1944. Egy tizenöt éves fiút kirúgnak a gimnáziumból, mert kiderül róla, hogy nem árja. Értetlenül áll a tény előtt: apja náci tisztként esett el a keleti fronton, ő maga a Hitlerjugend kitüntetett szakaszvezetője, ráadásul szőke. A hatalom büszke fiából megtagadott, üldözött emberré válna. Ezen a ponton ugyanis a dramaturgia közbeszól: egy jótékony hivatalnok megsemmisíti a fiú származásáról szóló papírokat. Furcsa mód ez a kiagyalt fordulat menti meg a filmet attól, hogy elviselhetetlenül sematikus legyen. Hősünket nem a külső körülmények kényszere, hanem saját vívódása és kétkedése vezeti el az igazság felismeréséhez –, s ez árnyaltabb jellemzést tesz lehetővé. Nem lesz rögtön ellenálló, náci neveltetését nem veti le egyik pillanatról a másikra. Egyfelől magabiztos felnőttvirtussal, másfelől értékrendjében elbizonytalanodva éri meg a háború végét, s mondja ki róla kamaszosan végkövetkeztetését: átverés volt.

Hiába azonban a főhős életszerű ábrázolása, maga a film hitetlen marad. A fiú nem jobb-rosszabb jellemek, hanem a háborús filmek untig ismert, elnagyolt típusai között forog.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4934