KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Winslow-fiú

Pápai Zsolt

 

Terence Rattigan a századelő Angliájában nagy port felvert Winslow-ügyről 1946-ban kelt drámája több rendezőt is megkísértett már. A megtörtént eseményeket adaptáló darabot az ország egyik tekintélyes családja lopással vádolt ifjú sarjának az egész országot lázba hozó hírhedt pere ihlette.

Az eddig javarészt tévéfilmek alapjául szolgáló sztori legfrissebb, David Mamet forgatta feldolgozása felemásra sikeredett. Mellette szólnak a kiváló, élő dialógusok és a cselekmény minden sziruptól mentes elővezetése, az pedig privát örömöm, hogy a rendező nem terheli közönségét a courtroom drama unt kliséivel: ahelyett, hogy a bíróság épületében lézengve múlatná (film)ideje javát, csupán egyszer, a per megkezdésekor viszi be a nézőt a tárgyalóterembe, s akkor sem időzik ott néhány percnél tovább; később az ítéletről is az egyik szereplő elbeszélése nyomán értesülünk.

Ez az egyik oldal. A film látványvilága a másik, ami már kevésbé érdekes. Az agyafúrt és csavaros históriáiról nevezetes David Mamet a kortárs amerikai színház egyik sztárszerzője, aki seregnyi darabja mellett vagy két tucat forgatókönyvet is jegyez: amikor szerencséje van, megrendezik történeteit (Aki legyőzte Al Caponét, Glengarry Glen Ross), amikor nincs, a szkript megírása mellett e feladat is rá hárul. Jó tíz éve kóstolgatja a műfajt, A Winslow fiú a hatodik rendezése, s mint eddigi kamaramozijaiban, most is a húszas-harmincas évekre emlékeztető, mára némileg szavatosságát vesztett plánozással dolgozik. Tudatosan archaizálna? Talán igen, de az eredmény így is kétséges. Mamet puritán stílusa keveset enged meg: a rendező csak belsőkben képes gondolkozni, állóképeket rögzít premier plánokkal és sűrű vágásokkal operálva – a filmben tán háromszor ha megmozdul a kamera, ami az utóbbi évtizedek mainstream termését tekintve alighanem világrekord.

Színházat látunk, bizony, celluloidba hibernálva.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2849