KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Se ördög, se angyal

Dóka Péter

 

Cédric Klapisch filmje két hagyományt követ. Az egyik a franciák fegyveres nő imádata, mely Jeanne d’Arc legendájáig vezet vissza, és a róla szóló filmekben teljesedik ki. A másik hagyomány, hogy a Melville-en, Corneau-n felnőtt francia rendező előbb-utóbb előrukkol egy krimivel. A Se ördög, se angyal – hasonlóan Besson híres Nikitájához – egyesíti a két tradíciót. Klapisch filmje nem borzongató, nem csavaros, nem is metafizikus. Egy olyan rendező munkája, aki ismeri a titkot, hogyan kell képekkel mesélni, és hisz a nagytotál és a szuperközeli mindent lebíró erejében. Nem újítja meg a formanyelvet, de annak korszerű, igényes változatát használja. Története szépen gördül, az utolsó fél óra feszült neo-noir.

Klapisch meghatottan nézi hősnőjét, és érzései hamar átragadnak a nézőre is. Caty, aki kezdetben egy párizsi átlaglány átlagéletét éli, a film végére lövöldöző vamppá alakul. Mi több: bűnügyi tevékenységben az őt megrontó nehézfiúk fölé magasodik. Caty keveset beszél, magányáról és szeretetvágyáról képek mesélnek. Komor arc, szürke ruha, kietlen ház. Miután bűnözőkkel kezd lógni, Caty arca nevetős lesz, a ruhája színes, a háza szebb. De bűnözővé válásának lelki folyamatáról Klapisch hallgat. Sőt, filmje épp akkor válik sablonosabbá, ha valamelyik szereplő motivációját keresgeti.

Egy szép arcú nő, aki fegyvert markol, ránézésre is angyal és ördög keveréke – ez láthatólag megragadja Klapischt. De ami a kép mögött rejlik, a lehetséges kérdések és válaszok bűnről és ártatlanságról, már nem érdeklik. A zárójelenetben egy hosszú premier plánnal próbálja megmutatni, mit érez Caty legbelül. A kép hatásos – de lényegében csak erősíti a néző érzését, hogy valamiből végig ki volt zárva. Klapisch, ez a tehetséges rendező mindent meg tud mutatni, amiről vannak képei – de a képeken túli világot nem. Ebben különbözik a nagyoktól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2160