KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lövések a Broadwayn

Makai József

A legbölcsebb kínai, Mao elnök – sőt, a Négyek Bandája en bloc – elégedett volna: végre egy mozi, amelyik autentikusan és következetesen leszámol a büdös értelmiséggel (ahogy a Kulturális Forradalom idején nevezni szerették ezt a gyanús képződményt). A maoisták köztünk vannak, ugye, és ők bizony tódulni fognak, hogy megnézzék, mennyire – és milyen könnyen! – teszi nevetségessé Woody Allen a gyűlölt ellenséget: kacagni fognak és örülni. Nem vagyok az a kimondott maoista alkat, de én is kacagtam és örültem. Woody mester kiváló filmet készített (ismét, teszem hozzá W. Allen-rajongóként).

Az USA-beli szesztilalom még mindig inspiráló trauma. Emlékezzünk: szeszcsempészeten gazdagodott meg a Keresztapa Corleone családja; Sergio Leone – erősen az olasz maffia-mitológia képére formált – zsidó bűnszövetkezete (Robert de Niro mint kivénhedt gengszter) is belenyúlt a mézesbödönbe a Volt egyszer egy Amerikában; Billy Wilder örökbecsűjében, a Van, aki forrón szereti-ben Kertész és Lemmon, két jó barát is egy korabeli kerozint felszolgáló csehóban muzsikál, majd menekül, ésatöbbi.

Woody Allen beállt a sorba és hamar elunta: a szesztilalom idején – teli a kád itókával – is létezik már a szórakoztatóipar, tönkremennek a színházak, eltűnnek a produkciók, a Broadway a golyózáporban is zsong, mint a szorgos kaptár. Megannyi hasonlóság áldatlan állapotainkkal: ha nincs szponzor, előadás nyista. A pénznek pedig szaga van ugyan, de mosható, kompromisszumot köt producer és bűnöző. Ugye, milyen ismerős, mindenki kapásból öt példát... De ennek most, úgy fest, így kell lennie.

Csak a művész, az értelmiségi, az nem nyughat: elfogadja a pénzt, de lelke háborog – nyilván keveset kapott –, tehetségtelen, de alkot; ismét csak rengeteg asszociáció ugrik be, hát nem aranyos? Semmi sem változik. Woody is örök, annyira tud filmet csinálni, hogy az már fáj. A Férjek és feleségek és a Rejtélyes manhattani haláleset ideges vállkamerája után ez a mozi – hiszen más kép nem élt volna meg – szépen, mívesen van megcsinálva (nem csak képileg és dramaturgiailag, jó ennek minden kockája).

A tehetség ritka halálos kór, derül ki végül, a boldog vég pedig annyi, hogy egy alkalmatlan ember feladja és visszavonul. Éppen idejében, de így is marad elég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=201