KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nádpálca helyett

©vankmajer Jan

Jan ©vankmajer bevezetője A gyönyör összeesküvőinek prágai ősbemutatóján.

 

Hölgyeim és uraim!

 

Még mindig eléggé jelentős azoknak a száma – ráadásul az úgynevezett szakmai körökben is –, akik a művészetet összetévesztik a nádpálcával. Meggyőződésük ugyanis, hogy a művészet dolga a nevelés. Hogy az igazi művészet feladata jobbá tenni az embert. Sok alkotó ezért – hogy teljesítse ezt a művészetre háruló, lényegében domesztikációs feladatot – olyasmivel tömi tele filmjeit, amit a csehek familiárisan „emberközelségnek”, „emberbűznek” neveznek. Biztosíthatom Önöket, hogy filmemben ebből semmit sem találnak! Amennyiben a művészetnek egyáltalán van valami értelme, akkor véleményem szerint az, hogy szabadabbá tegye az embert. Hogy éppen azoktól a domesztikációs beidegződésektől szabadítson meg bennünket, amelyeket a civilizációs nevelés gyermekkorunk óta a fejünkbe igyekszik verni.

A nevelés – amint ezt Freud Zsigmondtól tudjuk – a realitás princípiumának eszköze, ezzel szemben a művészet a kéj princípiumának terméke. S ez a két princípium úgy viszonylik egymáshoz, mint a kutya meg a macska, mint a víz és a tűz, mint a megtorlás és a szabadság. Hát éppen erről szól a filmünk.

A gyönyör összeesküvői – azon kívül, hogy ez az első olyan erotikus film, amelyben nem közösülnek – a szabadságról szóló film, az abszolút szabadságról, olyanról, amilyet például az isteni de Sade márki vallott.

A szabadság témája – lényegében az egyetlen téma, amely miatt még van értelme ecsetet, tollat vagy kamerát kézbe venni – ebben a filmben a fekete humor, a groteszk formáját kapta. Meggyőződésem ugyanis, hogy a fekete és az objektív humor, a misztifikáció és a fantázia cinizmusa a lényeget pontosabban tükröző eszközei mai világunknak és életünknek, mint a már említett, alapjában álszent – a cseh filmekben azonban igencsak kedvelt – „emberbűz”...

 

Kateřina Poąová fordítása

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1623