KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Vitézy László: Békeidő

Falusi tűzfészek

Benke Attila

A „szocialista vidékpolitika” háborús övezetté változtatja a falut Vitézy filmjében.

 

Vitézy László 1980-ban bemutatott Békeidője a hetvenes évek magyar dokumentarista játékfilmes irányzatának jeles képviselője, ami későbbi filmje, a Vörös föld (1982) mellett alig veszített frissességéből, a felvázolt társadalmi-politikai állapotok a mai néző számára ismerősek lehetnek. Sajnálatos módon egy politikai töltetű botrány miatt is aktuálissá vált. A rendező először a címegyezés miatt plágiummal vádolta Hajdu Szabolcsot filmje 2020 áprilisi bemutatója előtt. Majd később kiderült, Vitézy azt nehezményezi, hogy így a két Békeidő „összemosódik”, amit Hajdu, valamint a főszerepeket játszó Schilling Árpád és Sárosdi Lilla korábbi politikai szerepvállalása miatt semmiképp sem szeretne. Pedig a két alkotás társadalomkritikája hasonló: bemutatják, hogy milyen káros következménye van annak, ha a mindenkori hatalom ideológiája átitatja az emberek hétköznapjait.

Vitézy filmjének története egy kitalált, de nagyon is tipikus aprófaluban, Borsányban játszódik, amelynek lakói sorra költöznek el a megfelelő infrastruktúra és jó munkalehetőségek híján. Bencsik Béla téeszelnök fejlesztésekkel és új családok betelepítésével próbálja megmenteni a gazdaságot, ám a helyi hatalmasságok akadályozzák, mert a „szocialista vidékfejlesztés” elveihez tartják magukat, és Borsányt inkább hagynák pusztulni. Bencsik nem áll kötélnek, így megkezdődik a békebeli háború.

„Ez a harc lent, az emberek között zajlik, az arénában, a hétköznapokban, békeidőben” – foglalta össze filmje lényegét Hajdu Szabolcs a Filmtettnek. „Nem háborús körülmények között a teljes pusztulás” – egy Magyar Művészeti Akadémia által szervezett 2015-ös beszélgetésen így magyarázta Vitézy László, hogy mire utal filmjének a címe. Hajdunál nincs közvetlen kapcsolat a társadalomban dúló harc és a politikai ideológia között, de a közelmúltból ismerős migránsellenes politikai propaganda rádióhírek formájában rátelepszik a filmbeli emberekre. Vitézy művében ugyan Bencsik csak hazai településekről hív új lakókat Borsányba, de mint beszámolóikból kiderül, a helyi „őslakosok” nem szívlelik őket. Akikre nemcsak a törzsgyökeres borsányiak hivatkoznak „betelepedettekként”, hanem a tanácselnök is, valamint a rendőrök vegzálják őket mondván, hogy a „bevándorlók” szítják például a kocsmai rendbontásokat. Ezzel szorosan összefügg az utolsó jelenet, amelyben a részeg tanácselnök ráveszi társait és Bencsiket, hogy hajtsanak el ahhoz a termálfürdőhöz, amelyhez a téeszelnök utat kezdett el építtetni. Itt a városatya kiordítja magából, mennyire frusztrálja, hogy az ide vezető út már átszeli a megyehatárt, így Bencsik a szomszédos „idegeneknek” kedvezett.

A két Békeidőt egymás mellé állítva látható, hogy sok magyarnak teljesen mindegy, hogy országhatáron túli vagy azon belüli az „idegen”, előítéletei vannak, és ellenséges vele szemben. Amennyiben a társadalom tagjai azt tapasztalják, hogy a hatalom képviselője idegenellenes, akkor – mint gyermekek a szülőktől –, eltanulják a xenofób magatartásformákat, viselkedésmintákat. Ha Vitézy László Békeidőjében a szocialista vidékfejlesztés speciálisan az 1970–1980-as évek problémája is, a hatalmasságok hatalomgyakorlási stratégiája mit sem változott. Az „oszd meg és uralkodj” Borsányban és Hajdu Szabolcs filmjének meg nem nevezett városában hasonlóan működik. A hatalom képviselője ellenségképet kreál („betelepedettek”, migránsok), amellyel eltereli a figyelmet a valós problémákról, gyűlöletet és feszültséget kelt, és miközben az „első vonalban” dúlnak a harcok (Bencsik küzdelme a helyiekkel és az új lakókkal, akik az őket ért támadások és a rossz életkörülmények miatt elégedetlenek; Hajdunál tüntetések, bolti és családi veszekedések zajlanak), a „második vonalban” a hatalmasságok leszámolnak riválisaikkal (Bencsiket a közgyűlésen elmarasztalják, majd a tanácselnök részegen lejáratja vezetőtársai előtt). Hajdu Szabolcs filmjében persze nem látjuk, mi zajlik a színfalak mögött (legfeljebb a tüntetőkkel szemben agresszíven fellépő rendőrök módszerei utalnak erre), ezt Vitézy műve mutatja be részletesen. Hajdu inkább a hétköznapi emberek között zajló harcokra koncentrált. Így a két Békeidő nem kioltja, hanem jól kiegészíti egymást.

 

BÉKEIDŐ – magyar, 1980. Rendezte: Vitézy László. Írta: Vitézy László novellájából Szalai Györgyi. Kép: Pap Ferenc. Szereplők: Czink Béla (Bencsik Béla téeszelnök), Fekete András (Vitkai Lajos párttitkár), Bödő Lajos (Pogány Lajos tanácselnök), Kelemen Jenő (Simonits), Kiss Lajos (Ács). Gyártó: Budapest Filmstúdió. 105 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/07 32-36. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14571