KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Delicatessen

Békés Pál

A Delikátesz szállodában, mészárszékben és húskimérésben minden lehetséges, de csak egyvalami bizonyos: a szállóvendégeket lemészárolják és húsukat kimérik.

Idő: alig valamivel a világvége előtt. Helyszín: valahol a világ végén. Az „odakintről” mindössze annyi tudható, hogy az élet valami okból kizökkent a normális kerékvágásból, és immár semmi remény, hogy valaha is visszatérjen – az út most már csak lefelé vezethet. Az „odabentről” pedig annyit, hogy a szállóvendégek egyetlen tevékenysége: korgó gyomorral és repeső szívvel várják, hogy mikor sújt le újra a szállodatulaj bárdja.

A horrorisztikus abszurd szinte kizárólag a végállapotba jutott, düledező hotel szorongató szobáiban, illetve a szálloda alatti kanálisrendszer klausztrofób folyosóin játszódik – itt, e csatornaszagú földalattiságban hemzsegnek az odafönti „rendszert” opponáló vegetariánusok.

Amikor az állástalan cirkuszi artista, akinek munkatársa, a hírneves csimpánz az áldatlan körülmények áldozatául esett (elfogyasztották), karbantartói állást kap a Delikáteszben, nem is sejti, hogy desszertnek hízlalják. Midőn ráébred, a film a pengeéles elméjű bohóc és a pengeéles bárddal fölszerelt hentesmester mérkőzésévé válik, melyet tovább bonyolít a csatornalakó vegetariánusok gabonarabló kommandóakciója.

Az eredmény: horror- és akciófilm elemekből szerkesztett, időnként filozofikus felhangoktól sem visszariadó sűrű téboly. Rútság, ostobaság és gonoszság oly tömény elegye zúdul a nézőre, hogy azon csak röhögni lehet, ráadásul sokat. A Delicatessen az utóbbi idők egyik legjobb komédiája – bizonyos értelemben műfajilag is újat hozó vígjáték: végjáték.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=134