KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fuss, fiú!

Forgács Nóra Kinga

Lauf Junge lauf német-francia-lengyel, 2013. Rendezte: Pepe Danquart. Írta: Uri Orlev művéből Heinrich Hadding. Kép: Daniel Gottschalk. Zene: Stéphane Moucha. Szereplők: Kamil Tkacz (Srulik), Rainer Bock (Tiszt), Jeanette Hain (Hermanné), Itay Tiran (Mosche). Gyártó: Bittersuess Pictures / Quintefilm / BA Produktion. Forgalmazó: A Company Hungary. Feliratos. 112 perc.

 

Pepe Danquart 1994-ben Oscar-díjat kapott a Schwarzfahrer című rövidfilmjéért. A film groteszk allegóriát állított fel, melyben az idős, idegengyűlölő néni villamosjegyét megette a fiatal, fekete utas, a jegyellenőr pedig a nénit szállította le. A másik iránti tisztelettel és annak hiányával, az előítéletekkel, generációk konfliktusaival, az európai léttel foglalkozott a kisfilm, pár évvel a német újraegyesítés után – ki és hogyan utazhat tovább azon a bizonyos villamoson, élhet-e bárki abban az illúzióban, hogy egyedül is sikerülhet, feladhatja-e bárki a lázadáshoz való jogát?

Pepe Danquart televíziós és dokumentumfilmes munkássága után most a lengyel származású izraeli író, bergen-belseni túlélő, Uri Orlev igaz történeten alapuló, Fuss, fiú, fuss című, magyarul kiadatlan ifjúsági regényéből készített adaptációt, amelyben a nyolc éves Srulik megszökik a varsói gettóból, és álnéven, keresztény háborús árváként faluról falura haladva vállal kosztért munkát, és rejtőzködik a német megszállás alatt álló Lengyelországban. Ha a Schwarzfahrer rendezőjét keressük, úgy tűnhet, hogy elveszett a klasszikus elbeszélésben, „csak” korrektül kivitelezett filmet forgatott. De Danquart két fontos vonással sajáttá hangolta a holokausztdrámát. Az egyik a Schwarzfahrerben is felvetett témák továbbgondolása: a Fuss, fiú! a legnagyobb és leginkább közös európai traumával foglalkozva vizsgálja újra az emberi méltóságnak, az egymásra utaltságnak, (és a kisfilmnél sokkal világosabban) az egymásért vállalt felelősségnek, a cselekvés határainak a kérdését. A másik a történelmi anyag tudatos összekötése a jelenlévő jövővel: a kisfiú kalandjainak összeöltése a felnőtt férfi, a túlélő hétköznapjaival szintén a felelősségre, a valóságunkat alkotó következményekre helyezi a hangsúlyt. Emberként kell helytállni, hogy a világ embernek való hely legyen, megalkudni kevesebbel nem szabad. Az emberség kudarcát látni, ez a trauma. Ezzel birkózunk folyamatosan, a villamosokon, a háborúkban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11895