KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rendőrök háborúja

Deli Bálint Attila

 

Erőszak – szexualitás – politika – íme a „szentháromság”, a kasszafilm képlete, melyet Robin Davis nemcsak jól ismer, de filmjében megfelelően adagol is. Minthogy a képlet általános – számunkra levezetésének módja érdekes. Davis társadalomkritikai indíttatása vitathatatlan, ámde jószerint köntörfalazás. Filmjének – melyet rokoni szálak fűznek az olasz politikai krimihez és az amerikai gengszter-filmhez – ugyanaz az erénye, ami éppen legsebezhetőbb pontja is. Mintha a rendőrség belső ellentétének kritikai ábrázolásával – merthogy ez a testület a status quo biztosításának erőszak-szervezete – magát a fundamentumot célozná meg. Davis azonban megelégszik az „erőszakszervezet” álkritikájaval, s a mélyrelátó pillantástól eltiltja a kamerát.

A Rendőrök háborújának „frontja” – a francia bűnüldözés „amerikanizálódása” és az igazságügy olasz kaptafára húzott korrupt bürokratizmusa mellett – belső tűzvonal. Ha ugyanis egy bűnöző – mint filmünkben Sarlat – az agyonunt pénz helyett szigorúan bizalmas dokumentumokat rabol, és békés polgárok helyett rendőrt gyilkol, megreped a rendőrség érdekazonosságának burka: kirobban a belháború. A politikai csoport (Ballestrat felügyelő) és az „antigang” (Flush felügyelő) ádáz küzdelmet küzdve egymással lohol Sarlat nyomában. Eltemetődik a közös érdek: a bűnöző elfogásánál fontosabb, hogy ki fogja el. Tévedés lenne azonban e viszály mozgatójaként csupán a két felügyelő ellenségeskedését látnunk: rivalizálásuk a hatalmi harc „magasan” tornyosuló érdekellentéteinek függvénye.

Persze, e „háború” az értékek csatája is. Különös, hogy a rendező kizárólag fiatal és farmeres bűnözőkkel népesíti be a francia alvilágot, sőt -– egy utalás erejéig – ez utóbbi létezésének okait a baloldali egyetemista ifjúsághoz vezeti vissza. Élesen állítják elénk a szerzők a francia rendőr hagyományosan eszményített prototípusát Flush alakjában, s meggyőződésünk ürügyén alkalmat találnak egy rendőr-love-story bevezetésére is (hogy érzelmes papa-epizódjáról ne is beszéljünk). Ballestrat pedig – az elvont törvény tehetségtelen szervezetembere szigorúan öncélú kegyetlenségében a megújuló fasizmus „arcvonásaira” figyelmeztet bennünket.

Davis filmje – modellfilm; küszködik is a modellezésből fakadó nehézségekkel. Alakjai egyoldalú értékek hordozói, epizódjai – a mélység kritikai élességét pótlandó – látványtablók, újralelt gang-motívumok füzérei csupán, melyek aligha pótolhatják az erőszak és bűn katalogizálásában a mai francia társadalom igazi képét. Igaz, a film ettől még szórakoztató lehet. Csak – mint Flush önfeláldozása – csalóka, hamis, reménytelen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/10 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7308