KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itália bukása

Koltai Ágnes

 

A jugoszláv új film fenegyereke, Lordan Zafranovió második alkotását szenteli Dalmáciának, a Balkán és a mediterrán között közvetítő, sajátosan vegyes kultúrájú világnak. Már előző filmje, az Árnyak Dubrovnik felett is az Olaszországra kacsintó, a nacionalista horvátok fenyegetésében élő Dalmácia vérzivataros félmúltját idézte fel. Barokkos víziói láttán a kritikusok rá is sütötték a Bertolucci-epigon bélyegét, jóllehet a Huszadik század rendezőjével csupán a festőiség szeretete köti össze. Zafranovió kesernyésebb alkotó, kegyetlenebb filmeket rendez, sohasem bűvöli el annyira a látvány szépsége, hogy kedvéért jótékony homályban hagyja a történelmet.

Az Itália bukása a második világháború krónikája – a szövetségesek győzelméig – úgy ahogyan azt egy halászfalu apatikus beletörődéssel megélte. Olasz fasiszták, horvát usztasák, csetnikek (mellettük egy magyar csendőr is feltűnik, talán Újvidékről keveredett ide?) és partizánok harcolnak a faluért – a falu ellenében, mert a halászoknak minden egyenruha egyenlő a halállal.

E vad és véres kavargásban egy aszketikus partizánvezér „pálfordulásának” drámája is felvillan. S ha a pusztító szerelem nem is annyira féktelen, mint Rajko Grlić hasonló témájú filmjében, a Csak egyszer szeretünkben, az ítélet éppen olyan kíméletlen.

Zafranovió nem az itáliai barokk nagy mestereitől, Bertoluccitól és a kései Viscontitól tanulta a legtöbbet, hanem Puriša Djordjevićtől, aki Dél című filmjében először számolt le a partizánromantikával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6419