KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utószinkron

Koltai Ágnes

 

Ismét egy film a filmről. Nem olyan filozofikus, mint Fellini 8 és 1/2-je, nem olyan könnyed, mint Truffaut Amerikai éjszakája és nem is olyan kíméletlenül őszinte, mint Wajda Minden eladója. Az Utószinkron szerény és szürke film: bánatos kisegér hősnője ideges felcsattanásaiból, szenvelgéseiből nem izzik fel a dráma.

A leningrádi filmiskola egyik kiemelkedő egyénisége, Ilja Averbah korábbi alkotásai – a nálunk is bemutatott Monológ és az Idegen levelek – kedvesen lírai vallomások a szeretetről és az emberi közelségről.

Hangsúlyozottan hétköznapi történetek, pátoszmentes hang, kesernyés irónia, ez jellemezte Averbah filmjeit. Érdekes, hogy éppen a hetedik művészet előtti tisztelgéséből hallani ki fals hangokat. A mozi Averbahnál nem ellenállhatatlan erejű mítosz, nem is kaland, hanem maga a nagybetűs ÉLET, amibe bele kell pusztulni. Aki gyenge, mint a csupaideg Julija, alulmarad a reménytelen küzdelemben. De belerokkan a rendező, a forgatókönyvíró és a stáb is. Egyedül a kicsit infantilis, hirtelenszőke zeneszerző „világosodik meg”: a színésznő halálakor talál rá a legtisztább dallamra.

A film legérdekesebb figurája a zeneszerző, aki a filmgyár mellékhelyiségébe menekül a rendező elől, félszegen behúzódik a sarokba és vár... Kire és mire? Nem tudni, de annyi átéléssel teszi, hogy a végén elhisszük neki: köze van ehhez az őrülethez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/07 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6381