KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titkok háza

Tamás Amaryllis

 

„... Fájt a ház...”; mintha Nádas Péter Találkozás című drámájának egyetlen, talányos mondata köré rendezett volna fájóan valóságos történetet Péter Yeats. Vizsgálódásainak fókuszába az amerikai politikai élet egyik legsúlyosabb eltévelyedését, a mccarthyzmus ideológiáját állítja. Hollywood régi adósságát törleszti: Joe McCarthy, a demagóg, republikánus bíró, Wisconsin szenátora kezdetben azzal vált hírhedt-híressé, hogy előszeretettel jelentette fel hamis vádakkal az álomgyár rendezőit, bálványait, talán hiányzó tehetségéért is bosszút állva...

A film szakmai és ízlésbeli biztonsággal ábrázolja egy ördögi terv ötletdús megvalósítását: a szenátor és cinikus munkatársai, a jog felkentjeinek segítségével mint szivárogtatnak be az országba és a legmagasabb politikai körökbe üldözött zsidóknak álcázott náci bűnözőket. A tökéletesnek hitt konspiráción azonban rést üt a Life fotó-szerkesztője, Emily (Kelly McGillis) magánemberi, újságírói kíváncsisága.

A filmből a korai ötvenes évek hideglelős hangulata árad, néhol hitchcocki feszültséggel. Az igazi szenzáció azonban Kelly McGillis – a Grace Kelly arisztokratizmusát és a „női Jack Nicholson”, Kathleen Turner boszorkányos tehetségét idéző főszereplő – játékkultúrája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4727