KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Három évszak

Pápai Zsolt

 

A századvég Vietnamja a Föld alighanem egyik legdinamikusabban változó országa. Gazdasági liberalizáció, egypárti vezetés. Egyelőre. Melyik a követendő: a kínai vagy a kelet-európai modell? A kérdés mindmáig nem eldöntött.

Ide, a már nem a régi, még nem az új Vietnamba kalauzol az itt született, de az Egyesült Államokban nevelkedett, csupán 26 éves Tony Bui rendező debütáló munkája. A három „évszak”: a múlt, azaz olvadásnak indult tradíció, illetve a kérdő- és felkiáltójelekkel teli jelen és jövő. A laza, epizódszerűen szerkesztett film négy embernek – egy virágárus lánynak, egy utcagyereknek, egy riksás férfinak és egy amerikai ex-tengerészgyalogosnak – a változások egyik epicentrumában, Ho Si Minh-városban tett „utazásáról”, egymás- és önkereséséről mesél. Hőseink bármennyire különbözőek is, életük paralel fut. Mert egy hasadóban lévő világban a párhuzamos sorsok közös nevezője a magány – másképpen: a kényszeres vágy a kapcsolatteremtésre. A néhol már-már melodrámába hajló történetek mögött nyers líra lüktet: az érzékeny és mértéktartó, bravúrosra komponált és ellenpontozott, klasszicizáló képeket életöröm, részvét és szánalom színezi. A hatás igen meggyőző, még ha helyenként görcsösnek tetsző is a szándék, mely minden nyomorúságot idézőjelbe utalna.

A Három évszak az első amerikai produkció, melyet az elmúlt negyedszázadban Vietnamban forgattak. Az egyetlen Harvey Keitel kivételével teljes egészében ázsiai színészekkel készült film az idei Sundance-en, a fesztivál eddigi történetében példátlan módon, a legjelentősebb díjak közül hármat is (a zsűri nagydíja, a közönség díja, a legjobb operatőri munka) elnyert.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4641