KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/január
• Bikácsy Gergely: Dühöngő szívek Szeretet-áradat
• Popper Péter: Lelki kórságok avagy Cassavetes játszik velem
• Schubert Gusztáv: Kornett és Thompson-gitár Gengszterek klubja
• Bódy Gábor: Kozmikus szem – science non-fiction (fiction)
• Zalán Vince: Univerzális kép-hang szótár?
• Kozma György: A Gólem A szó és a kép egyik alapmítosza
• Koltai Ágnes: A rontás angyala A fogadó
• Bársony Éva: „Én azért reménykedem” Beszélgetés Eduard Zaharievvel
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Levelek a Szovjetunióból Mannheim
• Zsugán István: Mozisirató? Nyon
• Fáber András: Önismeret és gyertyafény Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A nindzsa színre lép
• Lukácsy Sándor: Akli Miklós
• Nagy Zsolt: Leopárd kommandó
• Tamás Amaryllis: Forrongás
• Hegyi Gyula: Bankrablás Montrealban
• Faragó Zsuzsa: Érzékenység
• Schreiber László: Első feleségem
• Zalán Vince: Egy tanév Hakkariban
• Mátyás Péter: Utolsó lépés
• Kabai József: Legenda a szerelemről I–II.
KÖNYV
• Veress József: Új szovjet filmenciklopédia
KRÓNIKA
• N. N.: Holland filmhét
• N. N.: Kínai filmnapok

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

John Gielgud (1904–2000)

Schubert Gusztáv

 

Színészkirály volt. Mi meg, ha nem is vagyunk angolok, de Shakespeare-hitűek igencsak, az alattvalói. Kilencvenhat év – abból majd nyolcvan év a pályán, mert a litván-brit Gielgud már ifjan az Old Vic deszkáin vitézkedett – elegendő ahhoz, hogy egy arc tartós nyomot hagyjon több nemzedék emlékezetében.

Mennyire volt nagy tehetség, nem is tudom, annyi biztos nagy színész volt, olyasmi mint a Gellérthegy vagy a Big Ben, természetes hogy ott van, s ha lebontják, elhordják, nyoma vész, azon bizony fennakadunk.

Ilyen színészek már nem születnek, sztárok vannak és lobogó zsenik, alattuk ma csak a középszer ágál, ez a fajta megbízhatóan nagyformátumú tárgyias színészet a múlté. Ki gondolt „Gielgudra” a moziban, IV. Henrik, Warvick vagy Prospero herceg arcát láttuk. Mindent el tudott játszani, inast, királyt (az Arthur komornyikjáért a legjobb epizodista Oscarját kapta Louis le Jeune, a franciák királya az Oscar jelölésig jutott), „Rómában Cassius valék, Pinewoodban Julius Caesar”. Itt is lett valaki. Nem csak a géniusznak lehet varázspálcája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2980